2014. április 24.

Oriental II.

Folytatódik az új öntőformák tesztelése a keleti vonal egy újabb variációjával. Ezúttal a mandariné az egyik főszerep... na nem a nyelvjárás miatt, ennyire nem erőltetem a dolgot :) Egyszerűen csak azért, mert a mintához használt alapanyagban, a nemrég készült menyasszonyi selyemszappanom illatkompozíciójában is ez dominál. Abban volt még édesnarancs és lime illóolaj, így most is ezt használtam, épp elég ennyi illatkavalkád. Persze a Tussah selyemkivonat is Kínára hajaz, párban az erős zöld teával, amit ezúttal folyadékként választottam. Temple of Heaven gunpowdert szeretek használni, azok a kézzel sodort, egérpiszokra emlékeztető galacsinok igazán magas minőséget képviselnek. A zöld teával készült szappanok antibakteriális tulajdonsággal bírnak, hidratálnak, rugalmassá teszik a bőrt, erős antioxidáns hatásúak. Azt nem tudnám őszintén állítani, hogy a barnává váló folyadék jót tesz a szappan megjelenésének, de sebaj, ennyit megér a dolog! A keleti hangulat részeként ismét használtam jó sok rizskorpa olajat, mert jót tesz a bőrünknek, extraszűz olívaolajat, mert szeretem, és kókuszolajat, hogy tisztítson, habozzon is. Más nem kell bele, hisz a selyemszappan igazán gazdag olajok tekintetében is (ricinus, shea, olíva, kókusz). Az hozott magával kakaót, zabtejet, és hogy halmozzuk a növényi tejek élvezetét, ebbe a masszába kókuszkrémet kevertem. Ilyen jó dolga tán még sosem volt a bőrünknek! :)
A környéken rengeteg japánbirs virágzik el éppen, amit én annyira szeretek, hogy bevallom, leloptam egy ágat az utcánkban álló egyik bokorról. A kiszárított szirmai igazán jót tesznek ennek a se-színű szappannak, nem különben a szappanpor fehér porszerű finomsága. Az írásjelekkel díszített darabokba kevertem egy kevés montmorillonit agyagot, ami a maga méregtelenítő, tisztító hatásával járul hozzá a szappan meglévő tulajdonságainak felerősítéséhez. A rizskorpaolaj nagy arányú jelenléte sokszor kissé áttetszővé teszi a masszát. Így ez a bizarr dizájn kicsit elnyomja a következőnek tesztelt mintát.
Ugyanezen a szappanon teszteltem az egyik nagy kedvencem lenyűgöző technikáját, amit "inverz pecsételés"-nek hív. Látványos, újszerű megjelenése lesz tőle az egyszerű, visszafogott daraboknak is.
Nem tudtam megállni, és két formát is teszteltem egy körben. Az írásjelekkel díszített sablon testvérét már ismeritek, van még egy barátjuk, ő legyen meglepetés! Az "álló" forma régi vágyam: teljesen új dimenziót nyit a szappan belsejében kialakítható mintáknak. Sajnos itthon elérhetetlen, így amikor elhatároztuk, hogy saját formát öntünk, egyértelmű volt, hogy egy ilyen darabot mindenképp készítek.  
Az eredeti receptben volt szójaolaj is, hiszen ez egy tematikus szappan, de sajnos az utolsó cseppjei kárba vesztek. Hogy miért készítettem el kétszer egymás után majdnem ugyanazt a receptet, és hogyan lett egy nagy adag igen drága mosószappanom, továbbá milyen egy majdnem soap volcano, arról a következő bejegyzésben fogok mesélni. Olvasása csak saját felelősségre! :)

Testing new homemade silicone soap molds
The standing molds are absolutely unavailable here, so I had to make one for myself. Some more inserts were also made and tried with the next oriental themed soap. I used up the chunks from my wedding favor soap. The frame is made of ricebran oil, extra virgin olive oil, coconut oil, green tea infusion, coconut cream. Some montmorillonite clay was added to the glyphed ones. The standing ones are decorated with japanese quince petals. Scented with the lime like the original bridal soap: orange, tangerine and lime EOs. 

2014. április 20.

Oriental I.

Omar Anyuval folytatott brainstorming hatású levelezésünk során egyszer csak küldött egy linket, és azt mondta, készítsünk saját öntőformát! Gyakorta szörfölgettem korábban könnyek között a külföldi webáruházak csodás formái között: egyik szebb, mint a másik, egyik sem tökéletes mégsem, hogy a szállítási költségekről már ne is beszéljünk! Egy nagy kedvencnél láttam is már olyat, amilyet én is szeretnék. Több sem kellett nekem, tökéletes ötlet egy következő klubra! Ceruzát ragadtam, számolgattam, amire vágyunk, az milyen méretekkel bírjon, mennyi anyag kell hozzá (vigyázat, számolnunk kell az anyag sűrűségével is - 1,4!). Tiszta szerencse, hogy elég erős voltam térgeometriából! Addigra már voltam olyan helyen, ahol meg tudtam tapogatni saját kezemmel is, mit várhatunk az anyagtól. A sok nagyszerű tervet összeadva azért nyeltem egyet: ez annyira nem olcsó móka, lassítsunk, először csak egy-két álmot valósítsunk meg! A formakészítés történetét Omar Anyunál találjátok. Alig vártam, hogy felavathassam az új formákat, ráadásul a bőség zavarában hirtelen azt sem tudtam, ki legyen az első. Végül azért erre esett a választásom, mert mostanában egy nagy rózsaszín elefántot bámulok kedd esténként. :)
És ha már elefánt, és indiai vonal, hát legyen ez a szappan fő témája, csak erre az alkalomra várt a gyömbérem is olajban úszva! Friss gyömbért macerálni kihívás: ha túl friss, megbuggyan az olaj alatt, ha túl szárított, elveszti minden illóanyagát, márpedig a varázserő abban van. Aki már feledkezett meg gyömbérről a hűtőben, az tudja, hogy kiszáradva olyan, mint egy fogkefe, szagtalan kristályokkal a rostjai közt. A gyömbér sokoldalú növény, számunkra a szappanban frissítő, serkentő, regeneráló, tónusjavító hatása a fontos. Egyébként Kriszti a klubokon is döbbenetesen finom gyömbérteával vár minket :) Az olajok közt főszerepet kap a rizskorpa olaj és a szójaolaj (tudom, béna klisé, de a hatása kárpótol). Jutott mellé olívaolaj, kókuszvaj, ricinusolaj egy nagy kanál só kíséretében. Belenéztem az illatos fiókba: naná, hogy jázmin! Végignézve az összetevők listáját, tökéletesen illett a képbe a frissen beszerzett guajakfa olaj (bár közép-amerikai növényként eltájol a keleti vonaltól). Nagyon intenzív guglizással lehet információt szerezni erről a szilárd halmazállapotú illóolajról, pedig régen alap volt az ősi gyógyszerész készletében (a szifilisz saját szereként tartották számon az 1700-as években, de már kortársak is megkérdőjelezték ez irányú hatékonyságát). Aztán veszélyesnek kikiáltva népszerűségét vesztette, így sokáig csak a faipar használta, míg a "modern" kozmetika és parfümgyártás újra fel nem fedezte magának. Az olajat a fa gyantájából vonják ki, és tudása, illata is nagyon hasonlatos a többi - általunk is kedvelt - különleges gyantához.
A kozmetikában elsősorban erős fertőtlenítő, nyugtató, gyulladásgátló, sebgyógyító, illatfixáló hatása miatt alkalmazzák. A forgalmazó szerint (nyilván ezen hatásaira alapozva) a semmire sem reagáló bőrproblémák (ekcéma, pattanás, hegek) esetén szokták utolsó mentsvárként bevetni. Felmerül a kérdés, hogy miért csak utolsó fegyverként, talán annyira veszélyes? Nos, elvileg még a szigorú EU szerint sem tartalmaz irritatív anyagokat, vagy allergéneket. Pont ezt a választ reméltem, mert a húgomnak is szántam, akinek a harmadik babája nem túl kegyes a bőréhez.
Valamiért olyanom volt, hogy halálba mixereztem a masszát, ami nem túl bölcs dolog, amikor az ember épp egy vadiúj, mintás öntőformát tesztel. Szerencsére sem ez, sem a magas sótartalom nem okozott nagy bajt. Mindkét szilikon hihetetlenül könnyen volt kezelhető, a keményebb keverékből készült a keret, a lágyabból a mintás betét. Egy-két apró buboréktól eltekintve egy (vagyis négy) bájos, vajszínű, illatos szappan pottyant ki a formából. Hamarosan a többit is megmutatom, hisz úgysem tudnám megállni, hogy ne avassam fel valamennyit :)

Individual soap mold making project
On our last soapy workshop we have made some unique silicone soap molds for ourselves. It was a real fun, and in the coming weeks I will show you all my new creations. The first is an oriental themed one inspired by the indian elephant. It is made of fresh ginger infused olive oil, ricebran oil, soybean oil (what a cliché - I know :)), coconut, castor oil and salt. Scented with jasmin EO and guajak wood oil.

2014. április 2.

Kókuszos kókuszkrém szappan

Mindenek előtt üzenném a Sorsnak, hogy most már eleget gyakoroltam a meleg eljárással készült szappant, de jobban kedvelném a hideg eljárást, ha lehet egyezkedni. Tudom, tudom, a rengeteg cukor, és a mégtöbb rizskorpa olaj, meg egyébként is pech szériám van, de ennek a különlegességnek jobban állt volna a CP textúra.
Hogy miért különleges? Mert mindenből kókuszillatú van benne. VCO kókuszolajat használtam szilárd olajként, a folyadék kókuszvíz volt, és koronaként egy nagy adag kókuszkrémet adtam hozzá adalékként - az amcsik nagy kedvence ez a recept. Túl sok nem fog megmaradni a kókuszillatból, mégis különleges illatot kerestem hozzá: az ánizsos-egzotikus hangulatú rózsafa olajra esett a választásom.
A kókuszolajnak valami csodás, émelyítő illata volt, a biztonság kedvéért sheavajat is adtam hozzá, hogy még keményebb legyen a szappan. A szokásos olívaolaj mellett a másik kedvencemet, rizskorpa olajat használtam, aminek a keménysége félúton van az olíva és a pálmaolaj között, így ez is javít az állagon.
Kókuszvízből olyat választottam, amit csak pasztőrizálással tartósítottak. Aki ivott már olyan kókuszból, amit a szeme láttára vágtak le a fáról, annak bizony csalódás, de azért így is finom ez a vitamindús víz. Enyhén sárgás, picit opálos folyadék, ami (ahogy tanultuk) lúg hatására elpirul (kép!), így nem vártam hófehérséget ettől a szappantól sem, bár meglehetősen lágy vajszínt eredményezett végső soron. A cukortartalma 5%, ami hozzájárul majd a jó habzáshoz. A kókuszkrémem zsírtartalma 38%, de ezt nem írtam be a lúgkalkulátorba, mert így merészen magasra nőtt volna a kókuszolaj aránya (35%). Inkább hagytam, hogy ezáltal 10%-ra nőjön a superfat, ami nem is baj egy ennyire kókuszos masszánál.
A vadiúj variábilis öntőformámat vetettem be, és kék búzavirág szirmokat, hogy a megjelenése is olyan ütős legyen, mint a beltartalom. Gyorsan pudingosodott, és amikor formába öntöttem... jöttek az áttetsző csíkok... megint túlmelegedett. Megint lapátolhattam vissza a fazékba, tűzre vele, viszonylag könnyen lett újra homogén, hamar gélesedett is, és csodák csodájára az illatát sem vesztette el. Így történt, hogy folytattam a meleg eljárásos szériát... felsőbb utasításra.


 Coconut cream soap
Made of VCO coconut oil, shea butter, ricebran oil, and olive oil. My coconut cream has 38% of fat, thus the SF increased to 10%. The fluid is clear coconut water (that becomes red with the lye!). Scented with rosewood EO, sprinkled with cornflower petals. Unexpected overheating turned me to HP it.

2014. március 30.

Házi melt&pour dupladió szappan

Az egyik nagy kedvencem, a dió most különleges külsőt kapott, amiben sokféle új technikát alkalmaztam. Kétrétegű szappan, ami egyben lejtős is és félig hideg eljárással készült félig melt&pour is, nem is akármilyen. Nem olyan régen találtam egy házi melt&pour receptet, aminek az a legnagyobb előnye, hogy pontosan tudom, mi van benne, hisz mindent én teszek bele. Másrészt majdnem teljesen átlátszó, mégis nagyságrendekkel olcsóbb az előállítása, mint a valódi glicerinszappanoké. Harmadrészt pofonegyszerű, és nem merül fel kétségek hada a receptet illetően, mint egy korábbi szerzeményem esetében. Omar Anyu bevállalósabb, és gyorsabb is volt, így Ő tesztelte le, és osztotta meg mindannyiunkkal a módszert, hogy a szokás szerint rendkívül igényes tudományos magyarázatról már ne is beszéljünk.
No de maradjunk még egy kicsit a hideg eljárással készült félnél. Rendkívül bevállalósan 17% dióolajjal készült, amit aztán nem győztem keményíteni kókuszvajjal, sheavajjal, csipetnél több sóval (kvázi-sole-módszer). Nem maradhatott ki belőle az imádott olíva, és a habzásért felelős ricinus. Gondolkodtam rajta, hogy keressek valami átlátszó magyarázatot a lime olaj használatára, de a prózai ok csupán annyi, hogy rengeteg van belőle itthon. A második résznél ki fog derülni, hogy a gyümölcs színe azért illik a képbe.
Az én melt&pour szappanomba pálma helyett olívaolaj került, egyrészt a már korábban említett averzióm miatt. Másrészt azért, mert nagy terveim voltak a hónapok óta ázó diólevelem sötétzöld olajával. Ezt a szappant főzni kell, kicsit féltem, hogy el is veszti a színét, de nem, a tervem sikerült! De ha már lágy olajra cseréltem a receptben a szilárdat, muszáj volt a sztearinsav mennyiségét megnövelnem - arányaiban 2,5x annyit használtam, mint amit az alap recept előír, és kopogós kemény lett a szappanom kihűlés után. Azt csak fél mondat erejéig jegyzem meg, hogy ezúttal azt mutattam be (telefon híján magamnak), mi történik, ha nagyon lehűl a lúgoldat az olajok hőmérsékletéhez képest. Ugyanolyan fázisszétválás következik be, mint a cukros, túlmelegedett masszáknál, csak hamarabb, de cserébe egy kevés mixerezés, és kevesebb hőhatás is gyógyítja. Ezúttal egyébként is meleg eljárással kellett készíteni az alapot, így nem fájt annyira a jelenség.
Nekem a felületéről egy sekély tó tükre jut eszembe :) Sokaknak mondhatok köszönetet ezért a különösen jól sikerült, látványos és mégis nagyon ápoló szappanért!
Update: Érdekes viselkedést fedeztünk fel Omar Anyuval kézen fogva ennél a M&P receptnél. Párás környezetben elkezd vastagon izzadni, nyilván többek közt a glicerin erős higroszkópos tulajdonsága miatt. Aztán szárazabb, melegebb időben huss, szőrén szálán eltűnik a ragacsos réteg. 

Homemade melt&pour walnut soap
Slanted layered CP and M&P soap. The CP part is made of walnut oil, coconut, castor, olive oil, and shea butter, scented with lime EO. For the M&P layer I used Zacil's recipe, but used olive oil (infused with walnut leaves) instead of palm oil. Thus I increased the amount of stearic acid, and it became stone hard. Thanks to the leaves it is beautiful green.
Update: I have a strange experience with the M&M recipe. In vaporous environment the surface started to exude some gooey thing (maybe because glycerine is strongly hygroscopic), but under warm and dry conditions this layer disappeared.

2014. március 25.

Pre-Easter

Sajnos legfőképpen idő hiányában mostanában szünetelt a szappankonyha, de azért nem voltunk teljesen tétlenek. Omar Anyuval és Krisztivel a szokásos szappanklub keretében ezúttal húsvéti lázban égtünk. Bár megírta, nem pontosan emlékszem, hogy Omar Anyu miből öntött tojásokat, de amint jelenik az oldalán, azonnal belinkelem, ígérem. Az biztos, hogy a régi módszerhez, a tojásfújáshoz folyamodott, és az üreget öntötte ki szappanmasszával. Sót is tett a masszába, hogy szép, egyenletes felületet kapjon. Festőbuzérral és (úgy emlékszem) rózsaszín agyaggal színezte, és bár piros tojást szeretett volna, sokkal inkább sikerült igazi tojáshéj színűre, vagy esetleg hagyományos módon hagymával színezettre emlékeztetőre az árnyalat. Nekünk nagyon tetszett így is!
A díszítéshez ezúttal Omar Anyu fahéjas módszerét használtuk, amit fehér agyaggal is lejátszottunk. Alkalmaztuk még a fehéragyagos antikolást, majd az est fénypontja az arany, ezüst, és bordó Mica porok bevetése volt :) Hát ezek lettek belőle. Omar Anyu külön engedélyével közölhetem le idő előtt a fotókat :) és szeretném leszögezni, hogy az egyiken egy Anjou liliom van, csak ebből a szögből nem igazán annak tűnik :)
Ha minden jól megy, a következő klubos alkalommal ismét nagy meglepetéssel készülünk Nektek!

Easter Egg soaps 
Omar's Mommade these egg soaps with madder root and pink clay, and we decorated them together on our monthly workshop. Used material: cinnamon powder, kaolin clay, golden, silver and burgundy Mica powders.

2014. március 13.

Meghökkentő intim szappan

Nőnap alkalmából egy nagyon különleges intim szappan készült, tele meglepetéssel. Anikó kérésére Muff-in-timissimo névre kellene keresztelnem őket, hát... lehet, hogy találok kevésbé meredek nevet is, viszont a formákat Tőle kaptam ajándékba... még gondolkodunk a névválasztáson :)
Azt hiszem, jobb ha a színnel kezdem a mondókát. Omar Anyu tanácsára került szénpor a masszába, ami az eredeti terv szerint csak márványozta volna a szappant, de a túlmelegedés kiszúrt velem, így a szappanmentés áldozatául esett a gyönyörű dizájnom. Felejtsük is el, inkább beszéljünk a többi összetevőről. A szappankészítő, ha gyógynövényhez nyúl, mindig az olajos áztatás az első, utána jöhet a többi kivonat készítési módszer, ezúttal például a forrázat. A vizes oldatoknak nagyobb valószínűséggel vész el a színük, így csak abban az esetben ajánlott ez a lépés, ha nem féltjük a megálmodott színt, és képesek vagyunk megbarátkozni az egyen-barnával is. Izsópfüvet áztattam ezúttal olívaolajban hosszasan, amíg az sötétzölddé nem vált. Isteni gyógynövény illata lett, de nem reménykedtem, hogy bármelyik is megmarad a lúg belépője után. Ezt a növényt évszázadok óta alkalmazták nem csak szájápolásra, de hüvelyöblítésre is fertőtlenítő, gombaölő hatása miatt. Használták torok- és ínygyulladásra, de amellett, hogy kiváló gyulladáscsökkentő, izzadásgátló hatása is ismert. Kiválóan válik be minden szinten a fehér agyag, remekül csúszik rajta a penge, ezért ebbe a szappanba is került belőle. Kihagyhatatlan összetevő a kefirgombám valamely terméke, ezúttal magából a kefirből kevertem hozzá egy nagy adagot. Ugye már nem is kell semmit mondanom a savanyított tejtermékek szappanokban betöltött áldásos hatásáról? Az áldásos kecsketej por formában most is kísérője lett. A muskotályzsálya kellemes illata tartósnak bizonyul, és igazán ide való, ezen a bevált összetevőn sem változtattam. Így voltam a kukoricacsíra olajjal is, mindezen anyagok hatásairól a fenti link mögött már hosszasan írtam, érdemes átfutni. Az olívaolaj-kókuszvaj kiegészült ricinusolajjal (amely szintén gátolja a nem természetes flóra elszaporodását), sheavajjal, mert ápol, és kacsazsírral. Azt hiszem, a vegánok most adták fel végképp az olvasást :) Sajnálom, de utóbbi használata igen tetszetős ötletnek bizonyult, legfőképpen azért, mert a saját intim szappanom kifogyása után Omar Anyu kamillás szappanjára váltottam, ami libazsírral készült (tudom, nem ugyanaz, de ez volt itthon), és nekem nagyon beválik.
Ahogy említettem már, megint túlmelegedett a masszám, és már formába szedve kezdte el kinyomni magából az olajat. Elmorzsoltam két könnycseppet a márványozásom fölött, majd szépen visszaöntöttem az összeset a lábasba, és melegre tettem. Némi melegítés és botmixerezés után újra homogénné, és legnagyobb meglepetésemre félig-meddig habszappanná vált. Gyanús volt az állaga már az ismételt formába öntéskor is, de pár nap száradás után vízre dobtam, és ha nem is úszkál a felszínen, azért a fenékre sem merül, csak hosszas lebegést követően. Na ezért lett ez meglepetésszappan még saját magamnak is. Talán tényleg bizarr egy grafit színű intim szappan, de ennyi fertőtlenítő, nyugtató, kíméletes, és gazdag összetevővel a tarsolyban megér egy voksot.

Intimate soap with activated charcoal
Made of hyssop infused olive oil, coconut oil, shea butter, corn germ oil, castor oil and duck fat. Contains added goatmilk powder, activated charcoal, kaolin clay, home made kephir. Scented with clary sage EO.

2014. március 7.

Nálam állomásozott az utazó szappan-csomag

Ahogy nemrég beszámoltam róla, Eszti engem is meghívott az Utazó szappan programjába, amit nagy örömmel el is fogadtam. Elindította kis csomagját, ami hamarosan Líviánál landolt. Ő kicserélte Eszti levendulás szappanját a saját nyuszis szappanjára, aminek - be kell vallanom - nagyon örültem.
Nagy bajban lettem volna ugyanis, ha pl. épp egy levendulás és egy diószappan marad  a csomagban. Lívia szappanjának isteni összetevői vannak, és az illatokat is nagyon kedvelem, nem beszélve a gyönyörű megjelenésről. A Hippi szappan is nagyon csábítóan néz ki. De egyszerűen rajongok a diószappanokért, ennek pedig valami eszméletlen csábító illata van. Az már csak hab a tortán, hogy dandelion swirl technikával készült, amit már én is nagyon szeretnék kipróbálni. Szerelem volt első látásra :)
Gondolkodtam egy darabig, hogy én mit adhatnék hozzá a szappan-körtánchoz. Először a vaníliás kávészappanomon gondolkodtam, mert olyan szép elegáns vintage hangulatúra sikerült. Végül hirtelen felindulásból mégis a közelmúlt egyik legszebb darabjára, a Kiss from a Rose II-re esett a választásom.
Általában teljesen be szoktam csomagolni a szappanjaimat, de a lezárt papírban nem lehetne megtapogatni, így variáltam rajta. Remélem, Ő is annyira fog tetszeni a sorban következőknek, mint amennyire én örültem ennek a csomagnak. Következő állomás: Édenszappan!