2016. június 26.

Anyatejes szappan / Breast milk soap


Bevallom őszintén, hogy egy rövid ideig gondolkodtam valami ütős, hangzatos címen, de aztán rájöttem, aki erre nem kapja fel a fejét, az semmire. Pedig volna egy pár szlogen: "családi tejgazdaságból", "100% kézzel készült", "ennél jobban semmi sem hasonlít az emberi szövetek összetételéhez"... na jó, abbahagytam. :) Szóval a tej valóban a testvéremtől van, ezért egyik kolléganőm következetesen csak Zitatejes szappannak hívja. Kb. azóta ácsingózom erre a szappanra, amióta elkezdtem az egész sztorit. Akkor még a most már középső gyerek volt soron, akinek eléggé kellett a súlyos ekcémája miatt az anyatej
(ha még emlékeztek, neki jelentős szerepe volt abban, hogy ez a natúr kence buli az életem része lett). Épp ezért a finom megpendítésen kívül nem nagyon erőltettem, hogy szeretnék egy kis tejre lecsapni. Aztán megérkezett a legkisebb is, már ő is másfél éves, és most jött el a pillanat, amikor különösebb lemondás és extra munka nélkül jutott nekem is egy szappanra való. Következhetett a dilemma, milyen szappan legyen belőle - nyilván nagyon natúr, nagyon kímélő. Bár az igazság az, hogy a gyerekek gond nélkül használják minden szappanomat, tehát igazából a túl erős, szárító vagy szintetikus összetevőket csak az elmélet miatt hagytam ki. Az amcsik mániásan tiszta olíva szappant készítenek belőle, mert jaj, a pici baba.
Pedig hát mire megérik egy olíva szappan, addigra az a jajpicibaba már akkora, hogy kb. bármit használhatna. Mert általában aki ilyen szappant készít, az bérfőzésben teszi, és visszaszolgáltatja a tulajdonosnak. Ilyen megfontolásból mondjuk a legideálisabb inkább egy tiszta disznózsír szappan lenne, de azt meg azért mégse :) Ezért úgy döntöttem, hogy az összetétel 40% sheavaj, 30% olívaolaj és 30% rizskorpaolaj lesz mézzel és körömvirág macerátummal. Az illat, háát ööö, mi más is lehetne, mint az úgynevezett babafingató tea szag, vagyis édeskömény illóolaj. :) Frissen gyönyörű csontszínű volt, de aztán valamennyire sötétedett az árnyalata. Ránézésre is olyan finom, krémes, mint amit várok tőle. Alig várom, hogy kipróbáljam! :)

Breastmilk soap 
I wanted to make this since the earliest batches. I got the milk from my sister after her 3rd baby became old enough. I don't believe that the 100% olive soap is a good choice because of the tooo long curing time. Those babies who gave you the milk are growing up. We know that my sisters kids are not allergic to shea butter so this soap was made of 40% shea, and 30-30% olive and ricebran oils. Calendula infusion and honey were added as well, scented with fennel EO.

2016. június 22.

Selymes-bársonyos rózsa

Ahogy keresgéltem az emlékek közt, kiderült, hogy iszonyú régen készítettem rózsaszappant. És miután a legutóbbi szappanklubon kaptam kipróbálásra egy kevés kármint, sőt egy adag rózsaszirom is már nagyon-nagyon hosszú ideje macerálódott, muszáj volt megint nekilátni. De mitől is lesz igazán rózsa az én elképzeléseim szerint egy szappan? Van benne rózsaszirom olívaolajos macerátuma, mégpedig Catherine Guillot fajból. Ezek a damascena fajok szerintem a legcsodásabbak mindenféle kozmetikai célra, mert ők a legédesebb illatúak.
Rózsavíz nélkül sem maradhatunk, a múltkori házi változat után most az erdélyi tearózsa szirupomat vetettem be. Rózsaszín agyag, ami a kíméletes tisztítás mellett a kötelező színről is gondoskodik. A Tussah selyem a bársonyos szirmokat idézi, és ápolja bőrünket. És a rózsás illat: természetazonos rózsaolaj, az érzékeny bőrűek barátja, a pálmarózsa illóolaj és kivételesen megbolondítottam egy kis édes-fanyar lime illóolajjal. Az olajkombinációt mindig úgy alkotom meg, hogy az a nőies igényeknek feleljen meg,
finoman tisztítson, gazdagon ápoljon. Kókuszolaj, olívaolaj, rizskorpaolaj, sheavaj, szójaolaj, ricinusolaj. No és beszéljünk egy szót arról a kárminról. Finnyások a következő két mondatot hagyják ki. Igen, ez az a a bizonyos E120, a bíbortetű, ami gyönyörű, élénk, stabil bíbor színt ad. Arra kell csak vigyázni, hogy a szappanosodás során ne érje levegő, mert vékonyan bebarnul. Én ezért kerültem is a felső rész mintázását, és rejtett spoon swirl technikával igyekeztem életet adni a nagy rikító pacának.
Ezt mondjuk az összetétel nem könnyítette meg, mert igen gyors masszát sikerült összeállítanom. A tetejét színben lágyan harmonizáló díszecskékkel és rózsát idéző csigavonalakkal láttam el. A fotózáskor kicsit elkapott a gépszíj, és muszáj volt egy-két szappanos szemmel semmitmondó, de annál hangulatosabb képet készítenem. Olyanok lettek, mint a '80-as évek bonbonos dobozai :) De ami belül van, az igazán minőség :)

Rose-carmine silk soap 
I really love to make rose soaps. My essential ingredients in these kind of soaps are the following: rose petal infusion (especially made of Catherine Guillot, because the damascena species are the best for cosmetic use), rose water (this time tearose syrup), pink kaolin clay, Tussah silk, and the smell of roses. Nature identical rose oil, palmarosa and lime EOs. The oil combination has to be mild and smoothing: coconut, olive, risebran oils, shea butter, soybean and castor oil. Coloured with carmine, and the top received similar toned embeds and rose-like helix.