2014. március 25.

Pre-Easter

Sajnos legfőképpen idő hiányában mostanában szünetelt a szappankonyha, de azért nem voltunk teljesen tétlenek. Omar Anyuval és Krisztivel a szokásos szappanklub keretében ezúttal húsvéti lázban égtünk. Bár megírta, nem pontosan emlékszem, hogy Omar Anyu miből öntött tojásokat, de amint jelenik az oldalán, azonnal belinkelem, ígérem. Az biztos, hogy a régi módszerhez, a tojásfújáshoz folyamodott, és az üreget öntötte ki szappanmasszával. Sót is tett a masszába, hogy szép, egyenletes felületet kapjon. Festőbuzérral és (úgy emlékszem) rózsaszín agyaggal színezte, és bár piros tojást szeretett volna, sokkal inkább sikerült igazi tojáshéj színűre, vagy esetleg hagyományos módon hagymával színezettre emlékeztetőre az árnyalat. Nekünk nagyon tetszett így is!
A díszítéshez ezúttal Omar Anyu fahéjas módszerét használtuk, amit fehér agyaggal is lejátszottunk. Alkalmaztuk még a fehéragyagos antikolást, majd az est fénypontja az arany, ezüst, és bordó Mica porok bevetése volt :) Hát ezek lettek belőle. Omar Anyu külön engedélyével közölhetem le idő előtt a fotókat :) és szeretném leszögezni, hogy az egyiken egy Anjou liliom van, csak ebből a szögből nem igazán annak tűnik :)
Ha minden jól megy, a következő klubos alkalommal ismét nagy meglepetéssel készülünk Nektek!

Easter Egg soaps 
Omar's Mommade these egg soaps with madder root and pink clay, and we decorated them together on our monthly workshop. Used material: cinnamon powder, kaolin clay, golden, silver and burgundy Mica powders.

4 megjegyzés:

  1. Köszönjük! Szokás szerint Omar Anyu érdeme legfőképpen :)

    VálaszTörlés
  2. :):):) Legközelebb a tojáspucolást átengedem szívesen- azokon a videókon, ahol ezt a kifújós-szappannal kiöntős módszer mutatják, erről mélyen hallgatnak!:) Nem egyszerű... lehet, hogy egy kis mélyhűtőzés / kondenzvíz segített volna, azt majd jövőre kipróbáljuk... :):):)

    Omar Anyu

    VálaszTörlés
  3. :):):) Jelentem, azt hiszem, nagyjából viszonoztam, ill. a hétvégén már tuti. De psszt! Még titok, hogy mit csinálunk legközelebb!

    VálaszTörlés