Be kell, hogy valljam, először azt gondoltam, hogy rusnya, ocsmonda színe lett ennek a szappannak. Hogy miért alakult így, azt mindjárt elmesélem. Az Embernek tetszik, szerinte csoki színű, talán nem lesz ezzel egyedül.
Azt hiszem, a név is magyarázatra szorul: egyszerű szójáték, ami az összetevőkből fakad, angol gyökerekkel. Dió-mogyoró-kókusz, vagyis walnut-peanut-coconut: 3 nut, ami szerintem szebben hangzik, ha inkább azt mondjuk: háromdió. Milyen elegáns lenne, ha franciásan trois noix savon volna a neve. De így, magyarul van egy kis népmesés utánérzés benne.
És valóban, a földimogyoró olaj, kókuszvaj, olívaolaj kombinációt dióolajjal bolondítottam meg. Hogy a névhez hű legyek, az olívaolaj sem csak úgy snasszul, magában került bele :) Egy hónappal ezelőtt lelegeltem a hálószoba ablakába lógó diófa friss leveleit és a borsónyi zöld dióit, és mostanáig maceráltam őket extraszűz olívaolajban.
Azért döntöttem úgy, hogy egy diószappant is kell készítenem, mert a diólevél erős összehúzó hatású, makacs bőrbetegségekben ajánlott, gyulladáscsökkentő, nem mellesleg hajszépítő csodaszer is. A dióolaj fertőtlenítő, bőrnyugtató, hidratáló, regeneráló hatással bír, és késlelteti az öregedés nyomait. Mindezt megtámogattam egy kis mézzel
, ami megköti a nedvességet, rugalmassá teszi a
bőrt, regeneráló, antibakteriális, fertőtlenítő hatású, feltűnően selymes tapintást eredményez. Szinte adta magát, hogy a méz és a dió almát kér, és ha kért, adtam is egy nagy kanállal. A legtöbb bőrápoló tulajdonságát ugyan a gyümölcssavnak köszönheti, ami sajnos köddé válik a szappan lúgos közegében, de a vitamin- és ásványi anyag- és pektintartalom megmarad, és fényt ad a bőrnek. Sokáig színtelen folyadékban gondolkodtam, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve csipkebogyó tea lett belőle. Főzet formában is közel olyan áldásos a bőrnek, mint a mag olaja. Hidratál, érösszehúzó hatású, nyugtatja a bőrt, és visszaadja rugalmasságát.
A várhatóan viszonylag unalmas megjelenést egy régi kecsketejes szappanból gyártott csigákkal terveztem feldobni. A meglepetés épp ekkor ért. Láttam én, hogy más diószappanok barnák, de kiindulva az
Aleppo szappan ihlette darabomból, azt vártam, hogy a szép méregzöld olaj most is megőrzi a színét. Hát nem így lett. Azt gondolom, hogy ezt befolyásolta, hogy a diólevél frissen került az olajba, ráadásul a zöld dióval együtt, amiről tudjuk, hogy hetekig nem hagyja el a kezünket. A csipkebogyó is sötétebb lett a lúgtól, mint vártam, bár a folyadékok nagyon kifakulnak a masszában, úgyhogy a szín intenzitásáért biztosan nem felelős. Az alma sem került még bele, amikor már tök sötét volt. A dióolaj elég barna, ki tudja... a főkolompos biztosan a sok levél és burok.
Szóval végül egy teljesen más massza keveredett ki a mixer alól, mint amit terveztem, de nem csüggedtem. A dekorálás után már egészen jól mutatott. És az az illat! Pont az, amire gondoltál, amikor a címet elolvastad! Mostanában azok az illatok tetszettek legjobban, amik nem illóolajból, hanem az egyéb adalékokból származtak. Bármit is mondtam az elején, ez egy nagyon tuti, szuper hatású szappan lett. És most jut csak eszembe: már megint sütiszappan!
(Forrás. Házikence Tanoda)
Gondolkodtam azon, hogy ennek a sokszínű virágpornak a színeit egy következő kísérletben szét-hamupipőkézem, milyen jól is mutatna háromszínű szappanként. De amikor törtem a mozsárban a golyókat, kiderült, hogy felesleges lenne, mert csak a legvilágosabb sárga porítható, a többi makacsul tartotta magát. A masszának az egyik felét virágpor nélkül hagytam és felváltva öntöttem a pöttyös és pöttytelen rétegeket. A mézes vonalba sorolandó a folyadékként használt honeybush superstar tea, ami az önmagában mézillatú vöröstea típusú mézvirág cserje és különféle virágok (rózsa, jázmin, napraforgó, papaya) keverékéből készül, és dugig van nyomelemekkel.
