2013. január 19.

Első tapasztalatok

Lassan egy hónapja használom a magam készítette krémeket, tusfürdőt, sampont, és már érezhető a változás. Nem mellesleg levontam a kellő tanulságokat is, hogy a következő eresztés még tökéletesebb legyen. Az az igazság, hogy magam sem gondoltam, hogy az a sok rémhír, amit a kozmetikumokban található vegyszerekről lehet olvasni, ennyire kézzel foghatóvá válik. Mármint az a látványos különbség, amit az elhagyásuk okoz. Gyenge szóvicc, de tényleg sokkal jobban érzem magam a bőrömben, pedig azelőtt sem gondoltam magam nagyon érzékeny bőrűnek.
A testápoló nem csak a felkenés utáni 10 percben hidratál, a fejbőröm nem száraz, a tusfürdőtől nincs húzódó érzés, hiába tombol a tél. Az arcom sem fényesebb, vagy ragyásodós attól, hogy kb 50% zsírral kenem. nem elhanyagolható mellékhatás, hogy ha arckrémezés után megnyalom a szám, nem vegyszer ízt érzek, hanem a kakaóvaj finom ízét.
És persze ki kellett próbálnom a dezodort is, bár sok ember ódái kellettek a bizalomhoz. Ki ne félne legalább egy picit az alumíniumsóktól, amikor még a csapból is a mammográfia fontossága folyik. Nos, egyelőre úgy tűnik, működik a dolog. (Kókuszvaj, szódabikarbóna, cink oxid, kukoricakeményítő, levendulaolaj.)

2 megjegyzés:

  1. Ezt pont ugyanilyen tubustégelyben használom én is...!:) Nekem a házi deo sokkal jobban bevált, mint a bolti izzadásgátlók.

    Omar Anyu

    VálaszTörlés
  2. A nyárindító bejegyzésemben megírtam a hosszabb távú tapasztalatokat. Nemcsak hogy jobban beválik, olcsóbb, biztonságosabb, de megment olyan elszagosodott ruhákat, amiket a bolti tett tönkre!

    VálaszTörlés