A következő címkéjű bejegyzések mutatása: narancsolaj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: narancsolaj. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 2.

Egy kávét 10 cukorral...

... de ne keverje fel, mert nem szeretem édesen :)
Igazi dizájn szappant terveztem készíteni következő kávé variációként, felhasználandó néhány maradékot és a mamillákat :) Úgy gondoltam, hogy ez a kétféle geometrikus hangulatú világos árnyalat (festőbuzérral és titánium dioxiddal színezett) valamilyen sötét földtónussal kontrasztban mutatna igazán jól, így szinte adta magát ez a választás. Szerettem volna belevinni egy számomra új technikát is, illetve bele is vittem, de túl erősre főztem a kávét, így az alapmassza szinte semennyire nem üt el a kávézacc színétől.
Igen, szinte kötelezően főszereplő most is a zacc. Ezúttal megkíméllek Titeket a tavaszi kötelező fogyókúra változatos és kreatív kivitelezésének orrhoz dörgölésétől. (Akinek mégis ez az igénye, itt alá állhat a vizes lepedőnek.) A zacc masszírozása és a kávé koffeintartalma a hozzáadott fahéj és narancsolajjal együtt veszi fel a harcot a popsik, combok rémálmai ellen. Az olajokhoz is ezért adtam nagy adag rizskorpaolajat. A többi olaj - kókusz, extraszűz olíva, szója, ricinus és sheavaj -, megtoldva tápláló kecsketejporral, az ápolásról és a jó habzásról gondoskodik. Egyszerű, nagyszerű! :)

Coffee with sugar cubes ...and mamillas :)
Ground coffee and espresso are essential in this spring soap, just like cinnamon and orange EOs and ricebran oil. Spring soap means that we have to start fighting against cellulite before bikini season. Oil combination is: coconut, extravirgin olive oil, soybean, castor and shea butter, supplemented with goatmilk powder. I have tried a dusted embed technique, but failed, because the coffee became too dark. Simple and good looking anyway :)

2013. november 23.

Karácsony IV. - The Snowman Boom

Bevallom, ezt az ötletet bizony loptam. Mégpedig a snow globe látványa volt az, amit valahogy nekem is formába kellett öntenem. Először legyártottam a hóembereket a karácsonyi kollekcióhoz, akkor még konkrét terv nélkül. Aztán belefutottam ebbe a képbe, és azonnal tudtam, mit fogok velük kezdeni. Az áttetsző szappanos kísérlet sikerrel zárult, úgyhogy ezen sem kellett sokat gondolkodnom. Kék szappanszínezőm volt itthon, hát megint bűne estem. Remélem, elnézhető botlás, a cél érdekében :) És hát a forma! Az összkép rám gyakorolt hatásában ennek is nagy szerepe volt, tehát muszáj volt azt is reprodukálni. Ahogy vizualizáltam a szappanálmom leendő látványát, azonnal eldőlt, hogy a jeges tél hangulatot borsmentaolajjal fogom megidézni. Hmm, már készítés közben is "az orrodat is tisztíccsa!" Szóval olyan kómás téli reggelekre való darab, amikor az ember képtelen magához térni segítség nélkül. Lágyítottam az illatot egy kis levendulával, és még kisebb mennyiségben ebbe is került narancsolaj a figurák alap masszájából. Így az illat határozottan unisex. Az összetétel okán kifejezetten ajánlom samponnak is használni.
A hóember alapmasszája is megegyezik a többi figuráéval: kókusz-pálma-olívaolaj, a fehér színt titán-dioxidnak köszönheti. Függetlenül attól, hogy jelen esetben kb. 40%-a a kész szappannak "rendes" masszából készült figurákból áll, nem tudtam azóta sem megbarátkozni az áttetsző szappanban a 0% superfattel (bár a tesztek alapján úgy néz ki, tényleg nem szárít), így kockáztatva az átláthatóságot kettőt is csaltam. Egyrészt 1% körülire emeltem a SF-et, másrészt pogácsa helyett extraszűz olívaolajat használtam a kókuszvaj és a rengeteg ricinus mellé. Újabb tapasztalatokat is szereztem ezzel a recepttel kapcsolatban. A kis formákból már ki tudtam szedni a szappant, bár az is elég nyúlós volt, de a nagy böhöm forma még mindig túl lágy, nyilvánvalóan a szellőzés hiánya miatt is. Sokadik szabály: feltétlenül jól szellőző formába kell önteni ezt a masszát. Most néhány tűszúrásnyi lyukkal próbálok dolgozni rajta.
Update: kerek három hét után meguntam a várakozást, és levágtam az öntőformát a még mindig lágy szappanról. Egyébként meglepően könnyen és biztonságosan volt szeletelhető ahhoz képest, amit az állag alapján vártam, és ezután már gyorsan megy a száradás is. Ó micsoda északi-tengeri látvány!

A frosty sight of The North Sea
I found a special recipe of a translucent soap made with 40% of castor oil, 30% of coconut oil, 30% of other transparent oil and 50% of water! Scentid with peppermint and lavender EO, the snowmans are TD white. 

(Forrás: Lia Naturals)

2013. november 18.

Karácsony II. - "Csendes éj" hangulat

Nincs karácsony csengők és csillagok nélkül! Ezek például annatto portól és kurkumától kapták a színüket. Az alapjuk egyszerű kókusz-pálma-olívaolaj kevés narancsolajjal. Az éjszakai háttér a népszerű pattanásgyilkos szenes szappan újabb változata ezúttal fahéjolajjal és még egy adag narancsolajjal, hiszen karácsony lesz :) Utóbbiból csak nagyon keveset használtam, nehogy irritáljon ahelyett, hogy csak a gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő hatása érvényesülne. Most sem maradhatott ki belőle a kamilla forrázat és az aktív szén, hiszen nekik köszönheti minden elődje a sikert. Az olajok: kókusz, ami tisztít, földimogyoró ami rugalmasságot, hidratáltságot ad, és az aduász extraszűz olívaolaj, hogy ápoljon és gazdagon tápláljon. Nekem a sárga a kedvenc színem. Külön odavagyok érte, hogy ilyen kontrasztos a fekete keretben. Egyszerre ünnepi és ütős, nagy meglepetés lesz! :) 

"Silent night" mood
The yellows are annatto seed infusion and turmeric, the black base is made of chamomile tea, coconut oil, peanut oil, extra virgin olive oil. Scented with cinnamon and orange EOs. 

2013. június 2.

Puncs szelet marcipánrózsával - nem sütiszappan II.

A "nem sütiszappan, mégis süti szappan" projekt második darabja. A rózsákat már megmutattam Nektek korábban, és megígértem, hogy lesz folytatás. Végre elkészültem a művel, úgyhogy most már megmutathatom, mi is volt a végcél. No nem, nem egy sütiszappan torta formájú megnyilvánulása most sem. Esküszöm, felvágás előtt nem kerek volt, hanem hagyományos, tégla formájú tömb. Visszafogott, finom tartalmat terveztem a pasztelles csöpögős formához. A kókuszvaj-olívaolaj-földimogyoró olaj alapot azzal a szőlőmagolajjal dobtam fel, amiben rosa damascena ázott kb. másfél hónapig. A folyadék bodzatea, ami az árnyalatot adta, a bőrre gyakorolt hatásáról itt olvashatsz. A puncs rózsaszín agyag, az érzékeny, vízhiányos bőr ápolószere. A meglepetés az, hogy rózsa helyett narancs illatot adtam hozzá. Egyébként fertőtlenítő, a bőr anyagcsere egyensúlyát helyreállító hatása van.
Nekem is volt meglepetés: tettem bele egy kevés Himalaya sót, a folyadékban feloldva, hogy jobb legyen a tartása, mellesleg ápoljon is. Még nem készítettem olyan szappant, amiben a só mellett nincs más, állagot befolyásoló anyag. Felvágás után a vágott felületnek meglepően sima, fényes felszíne lett (ez a képeken nem jön át), konkrétan a Mackó sajthoz tudnám hasonlítani, csak annál sokkal keményebb. Úgy viselkedett, ahogy állítólag a sószappanok szoktak, még ha ez nem is klasszikus sószappan. Mindenesetre az Embernek kifejezetten tetszik így.

2013. május 11.

Anti-aging aloés-avokádós szappan bio mandulatejjel

Mielőtt elkezdeném hosszan részletezni a mai különleges szappanom történetét, két dolgot szeretnék előre leszögezni:
1. Ha valakiben felmerül, hogy ebbe a szappanba valamilyen ismeretlen tartósítószer került, azt meg kell nyugtatnom. Az aloe vera nem bolti kivonat, hanem itthon szüretelt (és a biztonsági szabályok szerint hámozott) gél. A mandulatej szintén nem bolti, hanem biomandulából, házilag készített tej (egy napig vízben áll, turmix, állni hagy, leszűr), ez lett a folyadék fázis.
2. Ha megint olyan hadműveletnek állok neki, ahol várhatók érdekes színváltozások a kémiai reakcióknak köszönhetően, akkor nem hagyom fent a szebb képet készítő telefont. Volt egy futásom az emeletre, és egy fázist sajnos így sem tudtam megörökíteni.
Szerettem volna igazi avokádós szappant készíteni (az előző csak avokádóolajos volt) legfőképpen a színe miatt. Persze nem mehetünk el szó nélkül az avokádó csodás, fiatalító, tápláló hatása mellett sem! Magas vitamin- és nyomelemtartalmú, hidratál és kifejezetten jó hatással van az érzékeny, ekcémás bőrre. Úgy gondoltam, kiválóan illene hozzá az aloe vera, az ügyeletes csodaszer. Rendkívül erős antioxidáns, gyulladáscsökkentő, multipotens antimikrobiális hatású, vitaminokban gazdag növény. A bőrtápláló mandulatejet vannak akik egyenesen a növényi tejek királynőjének nevezik. Újonnan próbáltam ki a földimogyoróolajat, ami szintén fiatalító, a bőr rugalmasságát helyreállító, hidratáló hatású, E-vitaminban gazdag olaj. El kell hogy mondjam, szappankészítés szempontjából igazán kezes, sem túl lassan, sem túl gyorsan szalagosodó típus, jó vele dolgozni ilyen pepecselős hadműveletnél. Adtam hozzá kókuszvajat és olívaolajat is, no meg persze avokádóolajat, hiszen avokádós szappan készül - gyönyörű sötétzöldet találtam.
Be kell hogy ismerjem, a kísérlet egy részének az ötlete az Ő blogjából származik. Itt találtam ugyanis említést a gyümölcs húsán kívül a mag felhasználásáról, ami a képek tanúsága szerint vonzó rózsás színt eredményez. Ezért a legzöldebb pép kikaparása után nekiestem a magnak. Kemény csonthéjra számítottam egy korábbi csíráztatási kísérlet alapján, ehelyett gesztenyére emlékeztető belsőt találtam lefejthető hártya alatt, ami levegő hatására azonnal pirosodni kezd. Némi forralás után elég puhává válik ahhoz, hogy turmixolni lehessen. A főzővíz nagyon szép piros lesz, és elönti a lakást az a vad és friss zöldségillat, amit csak trópusi piacokon lehet érezni.

A massza egy részéhez az aloe-avokádó pép és avokádóolaj vidám smaragdzöld keverékét adtam, a maradékhoz kevertem az ekkor még rózsaszínes-pirosas magtrutyit egy pici főzőlével. Itt kezdődött az izgalom, a piros eltűnt, először haragoszöld lett, ekkor rohantam a telefonért, de mire visszaértem már fekete pöttyös szürke lett, ami egy idő után sötét mályvásnak imponált. 
Gyönyörűen gélesedik, ezalatt kb. fekete a színe, talán zöld beütéssel. Az érési idő végéig valószínűleg még mozgalmas napok elé nézünk. Nagyon várom a végleges színt. Dekorációs céllal került csak bele egy csíknyi zöldagyag, ami szintén fiatalít, tonizál, rugalmassá tesz, és mélytisztító, antiszeptikus hatással bír. Nagyon szép gondolat, hogy az agyagban benne van az őt szárító nap energiája. 
Különleges növényekhez különleges illatot álmodtam: narancsolaj és rózsafaolaj keverékét, egyszerre gyümölcsös és egzotikus. Mindkét illóolaj fertőtlenítő, anyagcserét kiegyensúlyozó hatású, utóbbi az aknék mellett a ráncok ellen is felveszi a harcot.

Aloe-avocado soap with homemade bio almond milk
Made of olive oil, coconut oil, peanut oil, green avocado oil, almond milk, and aloe juice from my own plant. The green part is coloured with avocado puree, the pencil line in it is green clay. The dark part got it's colour from ground avocado seed with some water that boiled with it. Scented with orange and rosewood EO.

(Forrás: Lukrécia kencéi)

2013. január 19.

Első krémszappan

Addig addig olvastam, míg azt sem bírtam kivárni, hogy a megfelelő anyagokat összeszedjem (újabb adag olajok, nátrium hidroxid, bármilyen alkalmas öntőforma). Ilyen türelmetlen alkattal kifejezetten kihívás pont hideg eljárással készítendő szappanok készítésébe fogni.
Ennél a módszernél először csak az orr nyeri el jutalmát, amíg az illatfelhőben kevergetünk. Aztán a szem is kap egy kicsi ízelítőt, amikor készen van a massza, és feldíszítve vár az öntőformában, és két nap múlva, amikor kikerül onnét, és fel lehet vágni. Majd jön a minimum egy hónap érlelési idő, egyes források szerint a tiszta olíva szappanoknál ez akár fél év is lehet, hogy tényleg egy kicsit se szárítson. Ekkor tapasztalhatjuk csak meg, mennyire lett krémes és gazdagon ápoló a munkánk gyümölcse. 
Először biztosan nem akartam ezt kivárni és a tusfürdő gyártásból maradt kálium hidroxidból meleg eljárással készítettem egy kevés krémszappant (ezzel a módszerrel azonnal használható szert kapunk). A maradék olajakat használtam hozzá, mindegyik összetevőről ódákat tudna minden natúr-kencés zengeni:
olívaolaj, szezámmagolaj, kókuszvaj, avokádóolaj, ricinusolaj, méhviasz, és narancsolaj az illatért.
Olvastam az egyik szappanos oldalon, hogy egy kis mixeléssel bizalomgerjesztőbbé lehet tenni a megjelenését, és be is vetettem, mert egyébként úgy néz ki a cucc, mint a tegnapi takony Pistike mandzsettáján.

Diszkréten odacsempésztem a mosdóhoz (eltakarva a bolti szappant), hogy az uram is rákényszerüljön a jóra. Nem mintha nem támogatná a hóbortom, még egy saját mérleggel is meglepett.