2015. július 18.

Színváltós görögdinnye-sárgadinnye sorbet

Kezdem a legfontosabb beismeréssel: egy falat dinnye sincs benne, szemben Omar Anyu ínycsiklandó darabjával, amit volt szerencsém kipróbálni is. Mindjárt folytatom a név magyarázatával: a csodás színek, az előző két produkciómmal ellentétben, teljesen pigment mentesen jöttek létre. Festőbuzért és spirulinát használtam, meg egy pici őrölt feketeköményt a magokhoz. Előbbi két természetes színező kifejezetten hajlamos a fakulásra, sárgulásra, így idővel, főleg fényben tárolás esetén számíthatunk rá, hogy a görögdinnye sárgadinnyévé változik :) Ha elég erős leszek egy darabot megőrizni ennek bekövetkeztéig, akkor megmutatom majd azt is. :)
A miértje a szappannak szimplán szezonális, többet is láttam mostanában szappanos csoportokban, és erős késztetést éreztem, hogy beálljak a sorba. A dinnyére jellemző textúra leginkább meleg eljárással érhető el, ezért kivételesen így készítettem, és a sheavajat használtam SF-ként. Még két szót azért mondok erről a HP szappanról: a 10-20 perces HP módszert választottam pusztán kíváncsiságból, mert bár alapvetően hidegeljárás párti vagyok, mostanában sokak áradoztak erről a technikáról. Itt van két videó is hozzá: Sharontól és Byrdi Jean-től, sőt van még sokkal kevésbé macerás módszer is, de nem kiáltozhatom ki engedély nélkül más tudományát.
A színek tisztaságához nagyon fehér masszára volt szükségem, de magam is meglepődtem, hogy ez ennyire tisztára sikerült. Az olajösszetételem: disznózsír (a kulcs!), kókuszolaj, szójaolaj, olívaolaj, sheavaj és babassu olaj (hogy egy kis pucc is legyen benne). Kevés tejsavót is tettem hozzá a sheavajjal együtt, a "főzés után", ami magas cukortartalmú tejtermék lévén létfontosságú. Amúgy csalok, mert tejjel máris nem sorbet :) Az illóolajakat kivételesen nem kukoricakeményítőben, hanem fehér agyagban kevertem el. Valószínűleg azért, mert a terv kidolgozásakor szóba jött a zöld és rózsaszín agyag használata is, és véletlen benne ragadhattam az agyagos vonalban :)
Majdnem sikerült egy gyümölcsös illatolajat választanom a témához, de aztán eszméltem, hogy sikerült a színekkel a natúr oldalon maradnom, így nem akartam elrontani a bulit. Így a dinnyéhez méltó nyárias, friss, de mégsem harsogó kombináció mellett döntöttem: citrom és fodormenta. Judwilnak külön köszönet a fodormenta sztárolásáért, rettentő vicces vele dolgozni, mintha rágóznánk szappanozás közben :) Az előnye a borsmentával szemben az, hogy kevésbé hajlamos irritálni, és ugyanolyan friss, de mégsem olyan mellbeverő az illata. Odakint ma is 37°C volt, mi sem esik ilyenkor jobban, mint egy szelet finom, hűtött dinnye.

Colour changing water/melon sorbet 
No, there is no fruit in it. :) And the name came from the behavior of my natural colourants. Madder and spirulina are often tend to fade and become yellowish. So maybe this watermelon soap will look like a honeydew melon with time. I used a 10 or 20 minute HP method to reach the texture of the fruit. My ingredients: lard, coconut, soybean, olive and babassu oils, superfatted with shea butter and I didn't need TD! And I've added some whey "after cook". I've put my EOs in white kaolin clay: scented with lemon and spearmint.

1 megjegyzés:

  1. Gratulálok, tényleg dinnye- tökéletesen eltaláltad a színeket hozzá! :)

    Omar Anyu

    VálaszTörlés