2015. július 15.

Bambuszliget szappan

Színes napjaimat élem, ennél fogva most becsúszik néhány pigmenttel színezett szappan is. Nagy vágyam volt már úgy felhasználni a bambusz fonalamat, hogy valóban köré építem a tematikát is. Ehhez először is át kell gondolnunk, mire használjuk mi, szappankészítők a bambuszt, vagy ahogy néhány alapanyag terjesztő nevezi: bambuszselymet. Ezt a növényi rostot vegán selyemként tartják számon, és valóban: majdnem annyira fényes, mint az igazi hernyó- vagy vadselyem.
A szappannak kölcsönzött tulajdonságait is hasonlóként írják le: keményíti, fokozza a habzást, selymessé tesz, ezért is kedvelik a vegán szappant készítők. Hát a felhasználás már mindjárt nem ilyen egyszerű, mert míg a Tussah selyem kis mennyiségben szinte azonnal feloldódik meleg lúgban, és csak akkor kell hosszabb idő, ha túlzásba szeretnénk esni az adagolással, addig a bambusz akár egy éjszakán át tartó oldás után is hagy maradékot. (Hallottam már olyanról, akinek nem hagyott :)) Ennek oka rém triviális, sőt a ruhaiparnak is van rá egy válasza.
Míg a hernyóselyem lúgban könnyen oldódó proteinekből épül fel, addig a bambusz alapja főként cellulóz, vagyis poliszaharid, ami jobbára szerves oldószerekben oldódik. Épp ruhaipari feldolgozásához gyakran használnak nátronlúgot, vagy eco-friendly eljárás során természetes enzimekkel oldják. Ha szerencsénk van, akkor természetes fonal néven tényleg ilyenhez jutottunk. Én most nem mélyednék bele jobban, de gugli barátunk messzire visz, ha érdekel a téma :) Mi pedig vissza a szappanhoz: tehát ha vegán selyem, akkor legyen vegán az egész is (pedig kis híján becsúszott a disznózsír).
És a színek! Az a szép élénk, élettel teli zöld, ami egy bambuszligetet smaragdvárossá változtat... no ezt kellene visszaadni, miközben mégsem csak párhuzamosok kísérik egymást. Ó, hát végre itt az alkalom kipróbálni a szirom technikát, hisz épp megérkeztek a flakonjaim is hozzá. Két zöld és egy kék, hozzá rizsvirág illatolaj, aminek az illata is olyan mint a neve: elegáns, élénk és egzotikus, remekül illik a témához. A lányok szóltak, hogy rosszul viselkedik, így csak az alapba kevertem, nehogy belekössön a mintázó felszerelésbe.
A masszáról még nem is beszéltem! Nem csak vegán, de épp oly elegánsan hivalkodó, mint az illat és a színek. Sok szűz olívaolaj, hogy könnyű legyen mintázni, kókuszolaj, sheavaj, rizskorpaolaj, szőlőmagolaj és ricinusolaj. Az extra hozzávalókat kerültem, nehogy keresztülhúzzák a terveimet. Persze így is volt hívatlan vendég: a szappanpor. No neki most igazán semmi keresnivalója nem volt itt, ezért egyéb gőzölő eszköz híján vasalóval távolítottam el. Működik, tényleg :) Komoly fejtörést okozott a felvágás, még meg is szavaztattam a lehetőségeket, mert nem akartam, hogy a minta elvesszen, viszont nem illett egy a témához egy bumszli féltégla. Így találtam ki, hogy a filigrán háromszögek párosával járjanak, és ez a hivalkodóan elegáns vegán szappan mindjárt dupla élvezetet nyújt :)

Bamboo grove soap 
I had some natural bamboo fiber and since it is called vegan silk, I decided to create a bamboo themed vegan soap. It was a good opportunity to try the petal technique. Th ingredients are EVOO to facilitate patterning, coconut oil, shea butter, rice bran, grapeseed and castor oils and bamboo fiber. No additives, no unexpected surprise :) The fragrance is Riceflower, an elegant, vivacious and showy scent just like the soap itself.

1 megjegyzés: