Azt hiszem, végképp rákattantam arra, hogy szenet tegyek az intim szappanba. Pedig most tényleg ki akartam hagyni, csak hát közbejött Amy. Mármint a februári soap challenge club, ahol a feladat a DNS spirál megalkotása volt, és a győztes darab valami észbontóra sikerült. Egyéb terv híján úgy döntöttem, én is megpróbálok valami hasonlót felskiccelni a szappanom tetejére. Na ehhez kellett, egy pici kontraszt, amit szénnel, fehér agyaggal és egy kevés Himalaya sóval hívtam elő.
A funkciónak megfelelően ebben a szappanban nem az eszeveszett habzás, vagy a szuperintenzív bőrtáplálás a cél. Sokkal inkább fontos, hogy kifejezetten kíméletesen tisztítson, és nyugtató, puhító, esetleg enyhén fertőtlenítő hatású legyen. Ezért csökkentettem a kókuszolaj arányát, funkcióját disznózsírral pótoltam (na igen, erre is rá vagyok kattanva mostanában). Emellett olívaolaj, szójaolaj, kukoricacsíra olaj és ricinusolaj is jutott bőven, hogy mindentől függetlenül igazán jó kis szappan legyen. Mint mindig, most is felturbóztam kecsketejporral és tehéntej savóval, mert ők kényeztetik, nyugtatják igazán az érzékeny területeket. A felhasznált folyadék a tejsavón kívül fele részben izsópfű és kamilla nagyon sűrű forrázata.
Segítségül hívtam fitoösztrogéneket is muskotályzsálya illóolaj formájában, ami egyébként kiváló problémás bőrre is. Igaz ugyanez a levendulára, aminek fertőtlenítő hatása megkíméli a normál flórát. Az agyagnak köszönhetően a borotválkozókra ismét gondoltam. Az eltervezett mintához szükséges színekkel belül is kellett valamit kezdeni, így megint a spoon swirlt vettem elő. Színe és semleges illata, ha úgy hozza kedvünk, unisex választássá teszi. Lassan ez a darab is nagy kedvencünkké válik.
Chamomile and hyssop feminine soap
Made with concoction of chamomile and hyssop. The theme was inspired by Amy's february soap challage of DNA helix (especially the winner), so I used activated charcoal, kaolin white clay and Himalayan pink salt to express the needed contrast. Since it is a feminine soap, it has to be a delicate and gentle cleanser. I used low amont of coconut oil, substituted with lard, and also used olive, soybean, corn an castor oil. The mild additives are goatmilk powder and whey, scented with clary sage and lavender EOs. The colour and quite neutral scent allows this soap to be a unisex one. This will become one of my absolute favorites.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése