2015. március 11.

Hévízi iszap, kalcium karbonát és fekete nadálytő

Mi a közös bennük? Az, hogy mind ugyanazt tudják akár mozgásszervi problémákról, sérülésekről, akár gyulladásos bőrbetegségekről legyen szó. Természetesen számunkra csak az utóbbi érdekes. Mindhárom összetevőről részletesen olvashattok itt, itt és itt. Engem legfőképp az az álomszép szín nyűgöz le, amit el lehet érni vele szappanban, a hatás már csak kellemes extra :) Valamennyi összetevő fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő hatású, ki-ki a maga módján elősegít a bőr regenerálódását. Amikor a dizájnon gondolkodom, mindig nagy kérdés, hogy mi mutat jól a hollófekete színhez. Kézenfekvő ötlet a fekete-fehér megoldás, de egy meleg, élénk szín leheletnyi jelenléte sem rossz gondolat.
Most ismét egy kísérlethez nyúltam, ami szerencsére harmóniában van a szappan összetevőivel. A fekete nadálytő állítólagos lila színét próbáltam meg újra előhívni, nem sokkal több sikerrel, mint legutóbb. A kalcium karbonátot Judwiltól kaptuk ajándékba az egyik klubdélután alkalmával. Elmondása szerint a németek amellett, hogy iszappakolásként előszeretettel alkalmazzák, szappanban a kaolin alapú fehér agyaghoz hasonlóan használják. Nem hagyhattam csak úgy a láthatatlanságba süllyedni a fekete iszapban. Így született meg a háromszínű réteges szappan terve.
Tekintettel arra, hogy a nagyon különböző viselkedésű adalékoktól a massza három részében teljesen eltérő sűrűségre számítottam, nem álmodoztam szabályos rétegekről. De most is az történt, ami a szappankészítővel oly sokszor, amikor felvágja a művét: minden szappan egy új meglepetés. Mindig csak megközelítő elképzelésünk van arról, mi vár ránk belül. A három szín kombinációja olyan harmonikus és stílusos összhangban van, hogy magam is elámultam. Ráadásul a fekete nadálytöves réteg meglepő hasonlóságot mutat a hévízi tó csigáival.
Kerestem mindenhol, de nem találtam egyet sem itthon, úgyhogy egy régi képen mutatom meg. A felhasznált olajok a szappanban: kókuszolaj (kevesebb, hogy ne legyen kellemetlen a beteg bőrnek), disznózsír (ami viszont jót tesz neki), kukoricacsíra olaj, szűz olívaolaj, ricinusolaj és sheavaj. Az őrlemény nagyobbacska szemcséivel a szappan tetejét díszítettem, alá elrejtettem len fonalat. Illatnak citromfű és levendula illóolajakat választottam. Szerethetjük azért is, mert jót tesz, ha bőrbetegséggel küzdünk, vagy egyszerűen csak azért, mert szép és illatos.

Hévíz mud soap with comfrey and Calcium carbonate
These active ingredients are used in musculoskletal disorders also, but for us they are important as proven effective therapy in many types of dermatitis. They have antiseptic and anti-inflammatoric effect and promote regeneration process. The ingredients are the above mentioned, and coconut oil, lard, corn oil, virgin olive oil, castor oil and shea butter. Scented with lemongrass and lavender EOs.

6 megjegyzés:

  1. Csak ámulok-bámulok, nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  2. Én is annyira megörültem, hogy ilyen látványos, szép lett a végeredmény. Nem utolsó sorban hála Neked a karácsonyi ajándékért :)

    VálaszTörlés
  3. Elszállt amit írtam...sebaj :)
    Köszi hogy ezt a remek infót megosztottad a c.carbonátról :)) tényleg méregtelenítő hatású?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Judité az érdem! Fent a link mögött találsz róla egy egész hosszú leírást. Azok alapján, meg amit Judit mesélt nekünk, kb. hasonló céllal alkalmazzák, mint a hévízi iszapot, több területen is. :)

      Törlés
  4. Nagyon széééép! És ilyen szép fehérre színez a krétapor? Na, nekem is elő kell vennem végre úgy érzem... :)

    Üdv,

    Omar Anyu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg, szinte világít! Igyekeztem az olajokkal sem elrontani, de erre nem számítottam. Fehér agyaggal ilyet még sosem értem el. Csináltam egy kis darabot, amiben csak ez van, hogy lássuk a viselkedését is :)

      Törlés