A következő címkéjű bejegyzések mutatása: házi melt&pour. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: házi melt&pour. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. május 31.

A játék neve: Japán

Történt pedig, hogy egy szappanos kartársnő játékot hirdetett. Minden részt venni szándékozónak el kellett küldeni öt összetevő és egy extra adalékanyag nevét, amiből a szappan készüljön. Emellett meg kellett jelölnünk egy témát is, amire a dizájnt építjük. Ezután Kriszti összeszámolta a legtöbb szavazatot kapott összetevőt, és kihúzta a témát. A kész szappanokból mindenki elküld egy-egy darabot két kisorsolt társának. Bevallom, annyira jól jött össze a kettő, és amekkora huncut tud lenni Kriszti, engem nem hagy nyugodni a gondolat, hogy meghekkelte a szavazást. :) Mindjárt ti is megértitek, miért mondom ezt. Az öt legtöbb szavazatot kapott összetevő a kókuszolaj, olívaolaj, sheavaj, rizskorpaolaj és a ricinusolaj volt. A használandó adalékanyag a selyem, ééés ezek mellé a téma: japán. Ééértitek, rizs, selyem, japán, rizs, selyem, japán.
A kihívás alapanyag szinten nem volt túl nagy falat, hiszen ezekből az összetevőkből nagyszerű szappant lehet készíteni. A dizájnon annál többet törtem a fejem. A kívánságlistámon ugyan régóta szerepel egy japán szappan, de azt nem akartam elővenni. Egyrészt mert a többiek azt mondták, az csalás lenne :) másrészt féltem, hogy kézenfekvő volta miatt más is ugyanolyat készítene. Az illattal is bajban voltam, a rizsvirágot ugye már odaígértem másnak, de találtam helyette egy nagyon finom, édes illatot, ami nagyon emlékeztet azokra az émelyítő távol-keleti gyümölcsitalokra: a neve Hibiscus&Rhubarb.
A gyártó állítja, hogy csak közepesen gyorsítja a masszát... hát én ezt nem tudnám meggyőződéssel állítani. Tiszta szerencse, hogy nem terveztem örvényeket, rajzokat, vagy egyéb sallangot. Ráadásul annyira színez, hogy a cinkoxid olyan volt a masszának, mint halottnak a csók. De azért az illata kárpótol, úgy tűnik, Gracefruiték legfinomabb illatai a legádázabbak. De beszéljünk a dizájnról! Gondoltam, rajzolok valami szép japános dolgot, cseresznyevirág, ilyesmi. Keresgéltem képeket, és találtam néhány annyira szépet, hogy úgy éreztem, a rutintalan rajzaim helyett sokkal jobb lenne őket választani. És itt jött egy kis barkácsolás szappan decoupage technika majdnem teljesen natúr módra.
A képek kinyomtatásához a selyempapírt találtam legmegfelelőbbnek. (A nyomtató kevésbé, hálából szétázott cafatokat szaggatott, de megküzdöttünk.) Ráadásul épp az egyik nekem sorsolt szappantársról valószínűleg sokunknak a szép selymek, papírok, és a kifinomult kreativitás fognak mindig eszébe jutni, miután egy általa szervezett klub témája egy napló kötése volt. A másik sorsoltam meg a hazai ősszappanosok egyik koronázatlan királynője... nahát, remek, felköthetem a gatyámat. :) A technika következő lépése, hogy M&P alappal átkenik a felületet. Én a már korábban kipróbált házi M&P alapot használtam, ezúttal fele ricinus fele kókusz formában. Nagyon szépen terül, és sokkal átlátszóbb, mint azok a változatok, amikben más olaj is van. A borzasztó izzadékonysága sajnos kiküszöbölhetetlen, de megfelelő tárolással tudunk tenni ellene. Amikor a húgomnak mutattam a képeket, felpanaszolta, hogy miért nincs pl. egy gésa, ezért csak az ő kedvéért készült egy gésás kép is.
Aztán úgy jártam, hogy épp az övét felejtettem el leönteni átlátszóval, és amikor ezt észrevettem, már belekevertem piros micát a masszába. Ha már így jártam, ezzel öntöttem le, és kifejezetten szép lett, hogy pont ő kapott rózsás csillámot. Bevallom, magam is teljesen oda vagyok értük, annyira szépek lettek.
A maradék M&P-ral játszottam egy keveset. A micával színezettekből lego formát öntöttem, és hagyományos pigmentekkel is próbálkoztam. Utóbbiak drasztikusan csökkentik az átlátszóságot, de a csillámos legók nagyon jól sikerültek.

(Valamennyi kép a Freepik.com oldalról származik)

Japanese soap challenge
A soapy friend started this game: all the participants had to vote for ingredients and one additive and indicate one theme. The winners list is: olive, coconut, ricebran, cartor oils and shea butter plus silk, with the theme Japan. Well, I'm not sure that this wasn't hacked, because this combination is too perfectly matching :) My fragrance oil (Hibiscus&Rhubarb) speeds up the batch terribly and also discolours it, but it's very yummy. I've printed these pictures on silk paper, and covered with home made M&P (50% castor, 50% coconut oil).

2014. október 6.

Klubdélután és mozaik szappan

Omar Anyu megint nagyszerű ötletet dobott be a szappanklub témaládájába: készítsünk mozaik szappant! Na de melyik mozaikot? Amit kivágunk és beleöntünk, vagy amit kiöntünk és belevagdosunk? ;) Hát nyilván nem vagyunk megzavarodva, hogy ilyen mértékű pepecs farigcsálásba fogjunk... gondoltuk elsőre. Én voltam az a rettenetesen jófej, aki magára vállalta a kis színes kockák elkészítését. Ahogy még Omar Anyu (aki mellesleg olyan jófej, hogy az otthonába fogadja a klubot) is megemlékezett róla a klubdélutánról kerekített szösszenetében, csak annyit írtam neki: "Köss fel, ha még egyszer elvállalom!"
A színkeverésért és kockázásért csak ez a csodálatos látvány kárpótolt. Összesen 18 szín, melyekből 12 valamilyen ásványi alapú pigment, a jobb oldali oszlop pedig - kis ráhagyással - természetes eredetű (szén, kakaó, festőbuzér, titándioxid, ezüst és arany mica). Kifundáltunk egy jó alapmasszát, ami elég fehér, és elég gyorsan köt, hogy ne üljünk fél délután a folyékony alap mellett. Olíva, kókusz, zsír, ricinus, szója, shea, az illat valami mangós illatolaj, sajnos elfelejtettem - még fincsi is amellett, hogy szép. Omar Anyu még azt is kitalálta, hogy házi melt&pourral fugázzuk ki a réseket - emiatt meg ő állt a lábas mellett hajnalig :). Aztán amikor összeültünk, először az asztallapra álmodtuk a készítendő mintákat, majd amikor már szinte minden színes kocka elfogyott, elkezdtük az edényekbe rakosgatni őket.
Nekem a fogpiszkálóval végrehajtott kétkezes evőpálcika módszer vált be, volt aki kézzel pakolta, és a fogpiszkálóval csak terelte őket, Omar pedig beleadott apait-anyait :) Igazi türelemjáték volt, még a homokmandalázó tibeti szerzeteseket is felemlegettük.
Végül néhány szem maradékból kezdetleges kőzetet utánzó szappanokat kutyultunk, és nekiestünk a művészi fotók elkészítésének. Másutt nem szerepel az a műhelytitok, hogy egyéb eszköz híján a telefonjaink lámpájával világítottuk meg a műalkotást. Én a magaméiból csak egyet fugáztam végül, amit aztán hámoztam is, és a többin szándékosan vizezéssel políroztam inkább az éleket, így inkább hasonlítanak az üvegmozaikhoz.Talán a hazasétáltatás kicsit igazított az eredeti elrendezésen, de azt hiszem, így is nagyon mutatósak lettek. :)

Mosaic soap party
This month' workshop was a very funny, and a real patience game: we made mosaic soaps. The colorful cubes are pigments and natural colorants (cocoa, charcoal, madder root, TD). They came out very beautiful, you can see some more soaps here. And we made some gemstone-like soaps of the rest, with our home made M&P soap.

2014. június 12.

Uborkaszezon

Végképp lebuktam,  rajongok a zöld szappanért! És ebben a darabban aztán tényleg összehordtam mindenféle zöldséget. A sütőtökös-chilis szappan széleit pont erre tartogattam, és a diószappan házi melt&pour részéből is azért tettem félre, hogy ilyen célokra bevethessem. Újabb esélyt adtam a dusted embeds technikának is, ezúttal Montmorillonit agyagot használva. Amikor hazaértünk a boltból, annyit mondtam az Embernek tömör egyszerűséggel: "Az uborkához ne merj nyúlni!" :) Igen, ez a szappan a színét és a fő témáját az uborkától kapta. Sok helyen láttam már, hogy az uborkás szappanok ilyen vagy olyan zöld színekben pompáznak, és kíváncsi voltam, vajon itt is csak pigmentek idézik-e az eredeti árnyalatot, vagy tényleg maga a zöldség. Azt tudjuk, hogy a zöldek nagy része lúg hatására azonnal, vagy pár napon belül barnává válik. Ahhoz, hogy ne csak valami azonnal elfehéredő (vagy sárguló) halvány folyadékkal induljak a kísérletnek, lehámoztam az uborka héját, majd kevés vízzel összeturmixoltam. Így a növény legértékesebb részét felhasználva magas koncentrációban lesz jelen a legsötétebb zöld szín. (Ugyanezt a módszert fokozva tán még sötétebb színt érhettem volna el, de elsőre ez is tökéletes.) Ezt a turmixot leszűrtem, hogy héj darabok nélküli, homogén, fűzöld folyadékom legyen. Ennek is elraktam egy részét a massza tovább színezendő feléhez, a másik felét pedig felhígítva használtam a lúg oldásához. Első meglepetés: a folyadék szinte sötétebb, és még mindig élénk zöld, nem barnul, nem sárgul. Igyekeztem nem túl sárga és sötét olajokat használni, ezúttal minden finomított: kókuszvaj, szójaolaj, olívaolaj, szőlőmagolaj, sheavaj, ricinusolaj - ugye azért így sem rossz! Összekeverve a lúggal egy smaragdzöld, egészen géles átlátszóságú masszám lett, és nem volt nálam egy telefon sem! Hála a szójaolajnak, nagyon kezes, lassan kötő anyaggal tudtam pepecselni. A minta felső részében titándioxiddal fehérítettem az alapszínen (akinek rémisztő a szó, itt olvashat erről az anyagról). A narancssárga tökös darabkákkal, a másik kedvenc színemmel bolondítottam meg ezt a zöld egyveleget.
De beszéljünk a belbecsről: az ásványi anyagokban gazdag uborka a régi és újkori szépségtudomány szerint is tonizál, frissít, hidratál, ránctalanít és szerintem színterápiás is :) Az olajokról már tettem említést, együtt egy jól habzó, tartalmas, ápoló szappant adnak. Tisztító, méregtelenítő hatása és színe miatt is döntöttem úgy, hogy a Montmorillonit agyagba hempergetem a diószappan darabkákat. Ezek a diólevél nyugtató, gyulladáscsökkentő, regeneráló hatását hozzák magukkal. A chili, ami a tökös darabkákban van, kicsit felpezsdítik a bőrt.
Valami friss, édes, zöldséges, fűszeres illat kell ide: orvosi zsálya és borsmenta olajok. Előbbi szintén pórusösszehúzó, hatékony az aknéval szemben, és stimulál. Utóbbinak így már szinte semmi dolga, csak a fertőtlenítő, frissítő hatását és illatát adja az összképhez.A tetejét kevés kaporral díszítettem :), és megint kipróbáltam egy saját készítésű szilikon formát, ami ezúttal a szappan tetejét díszíti virágokkal.
Valódi nőies arcápoló szappan, kellemes tisztító és hűsítő hatással.

Greenlover cucumber soap 
I used fresh cucumber peels to reach a real natural and bright green. Embedded it with pumpkin-chili and home made melt&pour walnut soap chunks. (Follow the links, please) The green ones were dusted with Montmorillonit, the lighter top is TD. The oils: olive, soybean, coconut, castor, grapeseed and shea butter. Scented with sage and peppermint EOs. Sprinkled with dill, and the flowers were made with my home made silicone stamps.