Legalábbis feltételezem, hogy ők még nem webáruházban vették a tiszta nátrium hidroxidot, és nem is sütöttek kókuszolajban fánkot. Amikor elkértem Emőkétől az isteni túrófánk receptjét, a leírásnak kötelező része volt a "kókuszolajban sütöd, és a zsírt félreteszed mosószappannak" szakasz. Mégiscsak ő az öko háztatás egyik vezéralakja a csapatban. Nyár elején a szokásos klubdélután keretében már készítettünk szinte hagyományos bográcsos szappant, így azt már láttam, hogyan kell nem profi módon, de végül sikeresen elkészíteni. Jelentem, megcsináltam ugyanezt kicsiben, bár sem a bort, sem a bográcsot, sem a társaságot nem tudtam reprodukálni. :)
Viszont Emőke parancsára eltettem a fánk alól a kókuszolajat, és mivel
általában nem sütök olajban/zsírban itthon, ezért a húgomnál
sikerült lecsapnom használt disznózsírra és olajra. Kiszámoltam 10%
lúgtöbblettel, kb. 50% folyadékkal, és jól összeöntöttem mindent. Persze így nekem is
összeállt, szétvált, csomósodott, így inkább otthagytam reggelig, majd lesz vele valami alapon. Reggel
szépen elolvastam Omar Anyu fenti cikkét, hisz jobb későn, mint soha :)
Kicsit még felöntöttem, valószínű így hígan-csomósan már eléggé
lecsökkent a lúg koncentrációja, és mint a kisangyal úgy állt össze.
Sokkal tisztább volt első ránézésre is, és gyönyörű fehér lett a végeredmény, amihez nyilván az is hozzájárult, hogy csupa fehér olajat használtam. És bizony duplán öko, mert így sokkal kevesebb só is kellett
hozzá, mint a reszelt maradékokból készült kisózott szappanokhoz. Tudom, hülyén hangzik, de imádok
mosószappant készíteni, odavagyok a folyamat látványáért. :) Választhattam volna a derítős, ülepítős, kálilúgos módszert is, de az inkább majd egy következő próba lesz.
Miután korábban állóháború alakult ki a mosógép mellett az Ember és köztem, így fel kellett adnom a mosódiós, és egyéb törekvéseimet. Ezekkel viszont sutyiban legalább a törölköző-ágynemű fronton elkezdhetem visszavezetni a kevésbé vegyi alapú mosást, amíg sikerül kikísérletezni egy jó mosószert. Nemrég voltunk túl egy nagy tengerimalac betegségen, ami sok türcsiben tutujgatással, fecskendős etetéssel, így sok makacs, zöld-piros-kakis folttal járt. Így mindjárt meg is tapasztalhattam, hogy bizony jobban teljesítettet a saját mosóporom, mint a bolti :) Örömboldogság! :)
Laundry soap made of used oils
Usually I don't cook at home, or max. once a week. (We are working, going out at weekends etc.). This means that normally I don't have waste oils, so most of the oils came from my sister's kitchen. I've collected coconut and sunflower oil and lard, ran it through soapcalc with 10% extra lye and 50% water, poured everything in a pot, and salted out at the and. The truth is that I left it sit for a night because it behaved very badly, and needed some time to reach an optimal pH and concentration for saponification. It needed much less salt than the old soap scraps. They are beautiful and white!
Szia! Nagyon jól hangzik ez a mosószappan "kicsiben"... :) Ügyes!
VálaszTörlésÜdv,
Omar Anyu
Hát igen, ha előre olvasok (pedig azon melegében is olvastam a cikket), megspórolhattam volna egy kis időt és energiát. De minden jó, ha jó a vége :) Köszi a nagyszerű szakmai hátteret!
VálaszTörlés