A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tejes szappan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tejes szappan. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 26.

Anyatejes szappan / Breast milk soap


Bevallom őszintén, hogy egy rövid ideig gondolkodtam valami ütős, hangzatos címen, de aztán rájöttem, aki erre nem kapja fel a fejét, az semmire. Pedig volna egy pár szlogen: "családi tejgazdaságból", "100% kézzel készült", "ennél jobban semmi sem hasonlít az emberi szövetek összetételéhez"... na jó, abbahagytam. :) Szóval a tej valóban a testvéremtől van, ezért egyik kolléganőm következetesen csak Zitatejes szappannak hívja. Kb. azóta ácsingózom erre a szappanra, amióta elkezdtem az egész sztorit. Akkor még a most már középső gyerek volt soron, akinek eléggé kellett a súlyos ekcémája miatt az anyatej
(ha még emlékeztek, neki jelentős szerepe volt abban, hogy ez a natúr kence buli az életem része lett). Épp ezért a finom megpendítésen kívül nem nagyon erőltettem, hogy szeretnék egy kis tejre lecsapni. Aztán megérkezett a legkisebb is, már ő is másfél éves, és most jött el a pillanat, amikor különösebb lemondás és extra munka nélkül jutott nekem is egy szappanra való. Következhetett a dilemma, milyen szappan legyen belőle - nyilván nagyon natúr, nagyon kímélő. Bár az igazság az, hogy a gyerekek gond nélkül használják minden szappanomat, tehát igazából a túl erős, szárító vagy szintetikus összetevőket csak az elmélet miatt hagytam ki. Az amcsik mániásan tiszta olíva szappant készítenek belőle, mert jaj, a pici baba.
Pedig hát mire megérik egy olíva szappan, addigra az a jajpicibaba már akkora, hogy kb. bármit használhatna. Mert általában aki ilyen szappant készít, az bérfőzésben teszi, és visszaszolgáltatja a tulajdonosnak. Ilyen megfontolásból mondjuk a legideálisabb inkább egy tiszta disznózsír szappan lenne, de azt meg azért mégse :) Ezért úgy döntöttem, hogy az összetétel 40% sheavaj, 30% olívaolaj és 30% rizskorpaolaj lesz mézzel és körömvirág macerátummal. Az illat, háát ööö, mi más is lehetne, mint az úgynevezett babafingató tea szag, vagyis édeskömény illóolaj. :) Frissen gyönyörű csontszínű volt, de aztán valamennyire sötétedett az árnyalata. Ránézésre is olyan finom, krémes, mint amit várok tőle. Alig várom, hogy kipróbáljam! :)

Breastmilk soap 
I wanted to make this since the earliest batches. I got the milk from my sister after her 3rd baby became old enough. I don't believe that the 100% olive soap is a good choice because of the tooo long curing time. Those babies who gave you the milk are growing up. We know that my sisters kids are not allergic to shea butter so this soap was made of 40% shea, and 30-30% olive and ricebran oils. Calendula infusion and honey were added as well, scented with fennel EO.

2016. április 7.

Megint levendulás, mandulaolajos, sok tejes

Töretlen népszerűségnek örvend a levendulás, mandulaolajos szappanom. Újra és újra elkészül, és alig győzöm variálni, hogy ne váljon unalmassá. Ezúttal nagyon sok új dologgal dobtam fel. Természetesen a levendula macerátum és a levendulaolaj alap, ahogy a mandulaolaj is. Az olívaolaj, kókuszolaj, ricinusolaj mellé most nagyon sok fincsi sheavajat választottam, és a disznózsír sem maradhatott ki.
Ha már magyaros hangulatú szappan, kövessük a hagyományos magyar gyógymódokat ebben is. :) Kicsit rákattantam a tejekre, jelesül a tejszínre, ami tehénből van. És most kaptam egy csomó kecsketejet is, és mivel tejsavó bolond vagyok, ebből is azt gyártottam. A maradékkal barbárkodtam egyet, majd azt is elmesélem hamarosan. Szóval ebbe a szappanba most került tejszín is, kecsketej savó is, és még efölött nátrium laktát is.
A színezést kicsit elszámoltam, mert picit több lett a rózsaszín agyag, mint kellett volna, így már a téglaszín irányba hajlik, pedig tényleg szép rózsaszín árnyalatú agyagom van. Az egész szappan az alapszínét egy alkanna macerátum legvégétől kapta, ezért annyira halvány, hogy nagyon keresni kelljen a lila árnyalatot. A szemcsék is az alkannától származnak, amivel egy egész csíkot is kiemeltem. A cicákból nem csak lila van, ezen a fázisfotón látszik a többi is :)
Most kellettek rá ilyenek, mert csak ;) Az illatot sem kíméltem meg az újító hullámtól: a levendulát gerániummal bolondítottam meg. Így a tiszta klasszikus illat édes felhangot kapott. Azt hiszem, ez a szappan is épp olyan jó lesz, mint az elődei, habzó, ápoló, kíméletes, és szép. Különösen jól áll neki a tavaszi napfény :)

Lavender and almond milky soap
I repeat this soap again and again, always in a new formula. Actually it is made with extra pampering milks and in a new scent. The oils are coconut, olive (infused with lavender and a very few alkanet root, just for a light tone), lard, shea butter, almond oil and castor oil. Additives are cream from cow milk, whey of goat milk, and sodium lactate, pink kaolin clay. The dark line is the ground alkanet itself. Actually scented with lavender and geranium EOs. And the cats are just because of cuteness.


 

2016. január 10.

Csokis szappan angol módra

Más szóval, meglepetésre, mentával frissítve (nem, nem véresen...), csak a jól ismert márka nevét kicsit elcsépeltnek érzem. És ha már ő lett a 2015-ös év utolsó szappanja, meg is hozta magával a hűvös levegőt, megint majdnem kockára fagytunk szilveszterkor. Na de beszéljünk inkább a szappanról az időjárás helyett. :) A csoki használata a szépségápolásban ma már egyet jelent az extrém ápolással és feszesítéssel. Ennek megfelelően válogattam az összetevőket.
Nem akartam túlzásba esni, egyszerű, de annál nagyszerűbb anyagokat választottam. Az olajok közt a szokásos szűz olíva-kókusz-ricinus triumvirátus mellett nagy hangsúlyt kapott a kakaóvaj (még jó, mégiscsak csokis szappan), a rizskorpaolaj és a szójaolaj sem maradhatott ki. A ricinus még mindig káliszappan formájában van benne, így kvázi vegyes lúgozásúvá téve az összhatást. Szemérmetlen mennyiségű étcsokit reszeltem bele, és hogy még sötétebb legyen, megtoldottam kakaóporral is. Ha valaki nem szereti a színes vizet, asszem ez a szappan nem lesz a barátja.
Hogy fokozzam az élvezeteket, tejszínt is adtam hozzá. Az ihletőhöz méltóan borsmenta illóolajjal pezsdítettem fel, egészen hűsítő lett így az illata. Szerettem volna valami igazán mentához méltóval díszíteni, ezért tiszta kókusz szappanból, 10% SF-tel készítettem fordos mintákat - egy sajtválogatás dobozába öntve :). Ezt Nicosia zöldagyaggal színeztem, aminek a türkizes árnyalata most igazán ideális, a kókusz betétek pedig extra krémességet adnak a habnak. A tetejére csoki kockák kerültek, persze szappanból. Ezzel az édes meglepetéssel búcsúztam a 2015-ös évtől.

Chocolate soap in English style 
This sweet surprise is the last soap of the year inspired by that menthol chocolate, but I didn't want to use the name like everybody else. The ingredients were selected to make this soap as pampering and firming like chocolate in beauty care. Oils are virgin olive, coconut, castor - as KOH soap, cocoa butter - of course, rice bran and soybean oil. Nearly too much dark chocolate, cocoa powder and cream added. The embeds are 100% coconut soap coloured with Nicosia green earth. Scented with peppermint EO.



2014. február 1.

Csokis-chilis-paprikás szappan

A szezonális szappanok közül nem maradhat ki a csokis sem. Eredetileg narancsos lett volna, mert itthon a narancsos csokit szeretjük legjobban. Azonban ahogy a konyhában megakadt a szemem az Ember öccsétől kapott szárított erős paprikán, új ötletem támadt. Összetörtem és nyakon öntöttem vagy három kis gyilkost, és mentek a keltetőbe egy hónapra. Az olaj színe nem lett annyira élénk, mint terveztem, ezért megdobtam egy kis chilivel is az utolsó néhány napra. Ettől később a massza pont olyan lett, mint a hurkazsír :) Két rétegű szappant terveztem, egy csokisat és egy áttetsző paprikásat.
A csokis kapott minden jót: belereszeltem egy csomó étcsokit, adtam hozzá egy kanál kakaóport, és az eredeti tervhez hűen egy icipici narancsolajat is (mert több nem volt itthon). :) Nem hiszem, hogy nagyon be kellene mutatnom a csoki bőrre gyakorolt hatását: nagyon tápláló, fiatalító, bőrkisimító, telis-tele antioxidánsokkal. Javítja a bőr keringését, helyreállítja a víztartalmát, rugalmasságát és zsírbontó hatású. Igazi Jolly Joker gyakorlatilag bármilyen bőrtípus ápolásában, és remekül harmonizál a chili hatásaival. Nem maradhatott ki az olajok közül sem a kakaóvaj, hozzá dukált hasonló hatású rizsolaj is. Kókuszvaj és ricinusolaj fokozza a habzást, és gazdagítja a szappant az extraszűz olívaolajjal és szójaolajjal együtt. A csokihoz tej is kívánkozik, ezért félretettem egy nagy adag tejsavót a mindennapi házi kefírem alól. Tejsav tartalma a lúggal reakcióba lépve Na-laktátot képez, ami egyrészt keményíti a szappant, másrészt ezt az adalékot gyakran alkalmazzák tartósítószerként. Eviktől még többet is megtudhatunk: a Na-laktát hidratál, hasonló hatást fejt ki, mint az AHA-savak, krémesebb, jobb habot képez. A többi csak a szappankészítőknek érdekes, a link alatt érdemes ezeket is elolvasni. A chilis-paprikás rétegnél ismét kísérleteztem az áttetsző szappan receptemmel, amivel még mindig nem vagyok elégedett. Ezúttal annyira megemelkedett a reakcióhő, hogy gyakorlatilag olaj-szerűvé vált a felső réteg, és hiába volt nagyon vékony, három napig nem tudtam felvágni, annyira lassan szilárdult. Legközelebb azt hiszem jelentősen megnyirbálom a folyadék arányát, meglátjuk, akkor hogyan viselkedik. Díszítésként elrejtettem benne néhány kocka csokit, ami valójában a festőbuzéros, kakaóval színezett masszából készült.
Íme egy finom chilis forrócsoki téli estékre.

Chocolate-chili-hot pepper soap
The bottom layer is made of shredded dark chocolate, cocoa powder, orange EO, and homemade whey. The oils are: coconut oil, cocoa butter, castor oil, extravirgin olive oil, soybean oil, ricebran oil.
The top layer is made of castor oil (40%), coconut oil and olive oil. I used a hot pepper-chili infusion. The chocolate cubes were made of my madder root soap colored with cocoa powder.