2018. január 28.

Tojásos samponszappan

Elmesélem nektek, hogy mit csináltam mostanában. Szerettem volna samponszappant magamnak, mert erősen fogy. És volt itthon egy adag avokádó olajam, amit jobbnak láttam záros határidőn belül elpancsolni, bár még mindig finom friss gyümölcs illata volt. No meg a maradék repce olajam is erősen lejáróban volt. Szóval egyébként is így gondoltam, de itt eldőlt, hogy HP lesz. Meg vegyes lúgozású. A folyadékom fele almaecet. Liz Ardlady erősen állítja, hogy nem fogyaszt a lúgból, de ezt csak szemre döntötte el, úgyhogy én úgy gondoltam, fog fogyasztani. Emiatt, meg a KOH ismeretlen tisztasága miatt 0% SF-tel álltam neki számolni. Persze tettem bele kókuszolajat, ricinusolajat és kakaóvajat is, mert ezek is kellenek egy samponszappanba. Mellékszál, hogy megállapíthattam, hogy isten is szappanfőzésre teremtette az utált indukciós főzőlapot, a csokit is tudtam rajta múltkor temperálni. Ja, beletettem egy tojásfehérjét is, mert nem sampon a sampon fehérje nélkül.
Hogy ne legyen romlandó, keményebb legyen, meg ugye úgyis sampon, tettem bele citromsavat és tejsavat is. Ezeket már a főzés végén, hogy ne számítsanak bele a  teljes reakcióba, ahogy a kókuszolajat is. Végül belekevertem némi rozmaring illóolajat és amla port is, amitől szép kakaó barna lett a végeredmény. Egészen megdöbbentő mélységekbe sikerült lenyomnom a pH-ját, különösebb szándékosság nélkül. Mutatnám a pH papírt. :) A habzás tesztet már elfelejtettem fotózni. :)

Shampoo soap with egg white
This is a last minute soap, because my avocado and rapeseed oils were quite old. I needed to make new shampoo soaps as well. So made a dual lye HP soap with these, cocoa butter, castor oil and coconut oil. Additives are citric acide, lactic acide (these added at the end before the last portion of coconut oil), amla powder and rosemary EO. Oh, and an egg white at the beginning emulsified with the oils.

1 megjegyzés:

  1. Szia Kedves Em!
    Rendkívüli a szappanod. Ez az eljárás és adalékolás nagyon izgalmas újdonság nekem. Megnéztem az angol oldalt, de mivel te már értelmezted odaadóan így ha megkérhetlek elküldenéd a fenti szappanod receptjét? Hálásan köszönöm ha megírod mit, hogy. Már sokfélét készítettem, főzve is, tehát az eljárás nem ismeretlen, de a citromsav és vegyes lugozás és tojás új. Email címem, ihege2@freemail.hu
    Szeretettel, Gabriella

    VálaszTörlés