2016. március 30.

Tejszínes, kurkumás folyékony szappan

Úgy tűnik, a környezetemben többekben is felmerült az igény folyékony szappanra. Naná, hogy mind férfiak, jellemző... Nem hajlandók szappannal macerázni, mert szerintük az körülményesebb, mint a tusfürdő, vagy van a másik véglet, aki csak mosószappannal fürdik... Na mindegy, lényeg, hogy van lehetőségem néhány típus kipróbálására. Omar Anyunak szenzációs cikksorozata van folyékony szappan ügyben, tényleg az embernek kedve támad néha ezzel is foglalatoskodni, mégha megrögzött hidegeljárás fan is legyen. :) No, én azért nem emeltem ennyire magasra a mércét egyelőre, és egy egészen egyszerű megoldással álltam elő. Az egyetlen, amit szem előtt tartottam, az a zsírsavláncok hosszának kérdése, és az olajszag eliminálása. Az ideális olaj folyékony szappanhoz állagát tekintve kb. az olívaolaj lenne, ám ennek olyan erős mellékszaga lesz, hogy számolatlanul kellene adni hozzá az illatot, hogy elfedje. Ezért szokták bevetni a repceolajat, amiben kevés az el nem szappanosodó összetevő. Nagyon kevés kókuszolajat és ricinusolajat is használtam, hogy fokozza a habzást, de ne tegye túl híggá. Kevés tejszínt és cukrot adtam hozzá már a legelején, így együtt melegedtek az olajokkal. A színről a korábban már említett tunéziai kurkuma, a minőségről Na-laktát gondoskodott. Kétféle illatban készült, mindkettő férfi: BayRum és Tabac. Utóbbi úgy tűnik, olyan megosztó illat lesz, mint mondjuk a pacsuli, vagy az ilang-ilang.
Sajnos a várakozások ellenére elég híg lett, így solagummal próbáltam besűríteni... hát fölöslegesen. Szinte semmit nem változott az állaga, viszont üledéket képezett, mintha semmiféle kapcsolatot nem alakított volna ki azzal, amibe beleszórtam. A kovasavtól viszolygok, a múltkor konkrétan rémálmodtam vele: belélegeztem, és azonnal tudtam, hogy silicosisban fogok meghalni. Egyébként sem vagyok híve az ilyen fajta adagolásnak, úgyhogy eztán is inkább a megfelelő olajok választása mellett maradnék. Hiába a férfiszag, ki kellett próbálnom, nagyon kellemes, selymes, nem szárít, nem tapad. Szerintem ez egy jó kezdet :)

Cream-turmeric liquid soap
Mostly made of rapeseed oil with a little coconut and castor oil. Additives are sugar, cream, turmeric, sodium-lactate. Scented in two versions: Tabac and BayRum.

2016. március 23.

Tavasztündér, Nyártündér


A múltkori kézmosó szappanok nagyon jól vizsgáztak nálam, ezért úgy gondoltam, valami hasonlót alkotok újra. Szaporodtak az új öntőformámból is a gombok, amik egy Alphonse Mucha hangulatú női fejet ábrázoltak. Egyeztettem a főnökkel (a húgommal), hogy ezek elfogadhatók a Waldorf szellemiség számára is, ezért belőlük készült az új kézmosó szappan. Egyéb okokból egy nagyobb adag masszát kellett készítenem, viszonylag gyorsan, így a HP mellett döntöttem. Az összetétel rém szimpla: olíva, kókusz, disznózsír egyenlő arányban. Tudom, rettentően hajaz a népszerű kezdő receptre, az olíva-kókusz-pálma-napraforgó négyesre, de pálmazsírt ugye elvből nem használok, az itthon kapható átlagos napraforgó olajoktól pedig áll a hátamon a szőr. Szinte mindenem űrsebességgel avasodott tőlük, évek óta messziről kerülöm. Persze a hidegen sajtoltat még nem próbáltam, talán az megváltoztatja a véleményemet. Mivel a HP változatlanul nem a barátom, nátrium laktáttal próbáltam kezelhetőbbé tenni, no meg kicsit jobb állagúvá.
Szóval ezt az egyszerű alapot kevés tejszínnel bolondítottam meg, és kurkumával színeztem. Nem is akármilyennel: Tulitól kaptunk tunéziai kurkumát ajándékba. Nem vagyok egy fűszerguru, így fogalmam sincs, hogy ételben mennyire más, mint az itthoniak, de azt rögtön láttam, hogy szappanban nagyon más lesz. A kurkuma, mint színező, ha nem vigyáz az ember, barackos narancsos színből könnyen sárgába fakul, és magas pH mellett is csak élénk narancsos. Ez viszont konkrétan tök vörös volt a lúgban is, a masszában is, és a pH csökkenésével sem fakult ki, viszont inkább drappos, mint sárgás narancsba hajlik. Nincs annyira porrá őrölve, így számíthatunk megmaradó színes pöttyökre, de kit izgat! :) Kicsit a szokásokat megtörve illatolajat használtam, egy Baba nevűt. Még nem döntöttem el, hova tegyem ezt az illatot, de majd elmondom a ha sikerült. Kis kezekbe való kis tallérok :)

Kindergarten Spring Fairy soaps 
These mini soaps are made of olive, coconut oil and lard. Additives are cream and sodium lactate (since it is a HP), coloured with turmeric that I received from Tunisia. Scented with a fragrance oil named Baby.

2016. március 20.

Közös szappanozós legózós :)

Egyik kolléganőm, Kinga szeretett volna maga készíteni szappanokat a gyerekeknek. Eredetileg karácsonyra, de későn is találtuk ki, a beosztásunk is lehetetlen volt, így maradt húsvéti meglepetés. Valójában az ő kedvéért rendeltük a legós öntőformákat, én csak bejárattam őket. :) Szóval kitaláltuk együtt a hozzávalókat, és a lehető legtöbb lépést átengedtem neki. Egyébként olyan mindent én csinálok típus vagyok, úgyhogy néha koncentrálnom kellett arra, hogy ez most csak egész picit az én szappanom. Igazi gyerekeknek való kompozíció lett, íme az összetétel: olívaolaj, disznózsír (önként választva, nem én tukmáltam!), kókuszolaj (csökkentett arányban), sheavaj, avokádóolaj, ricinusolaj. Az olíva kamilla macerátum volt, mellé forrázat is járt. Kecsketejpor és zabliszt az extra gondoskodásért, kakaópor, főleg a gyerekek kedvéért. Az illóolaj levendula, a minta in-the-pot swirl. Helyes kupac, biztos imádni fogják a törpök!

Kid's soap with my colleague 
Made of gentle ingredients: chamomile infused olive oil, lard, coconut oil, shea butter, avocado oil, castor oil, chamomile tea, goatmilk powder, oatmeal, cocoa powder, scented with lavender EO.

Szenes sószappan tunningolva

A nagy sikerre való tekintettel újra elkészítettem a múltkori sószappanomat. Igazán kedves tőletek, hogy vakon előjegyeztétek! Remélem, megfelelek az elvárásoknak :) Cserébe egy apró tunninggal készültem nektek. Minden-minden ugyanolyan: a Himalaya só, a 100% kókusz szappan, a szén, és a kubeba olaj is, mert annyira finom az illata. Az egyetlen apró kivétel, hogy most a kedvencemet, saját termelésű tejsavót is adtam hozzá, hogy még jobb legyen.
Sószappan is, tejes is, szenes is, illatozik is, habzik, mint az őrült... kell ennél többet mondani? Inkább csak nézegessetek képeket! :)



Salt soap with whey
This is an upgrade of my earlier salt soap, because this time I have used my all time favorite: the whey. Otherwise this is a very simple soap with 100% coconut oil and Himalaya pink salt. The activated charcoal is mostly for the colour. Scented with litsea cubeba. We love it! :)

Olajgél macerátumból macerás bőrre

Belefutottam egy olajgél receptbe nemrég, és rögtön megihletett a dolog. Biztosan olvastam már webáruházak termékei közt is, hogy lehet ilyet, de valószínűleg elsiklottam fölötte, pedig épp nekem való dolog. Utálok vizes krémet készíteni, viszont szívesen használok vízmentes készítményeket. Külön szimpatikus volt, hogy ceralannal tudom készíteni, ami méhviasz származékként nekem sokkal bizalomgerjesztőbb, mint a kovasav. Bár azt már látom, hogy nem lehet vele olyan mutatós zselét varázsolni, mint utóbbival, de azt hiszem, ennyi kompromisszum belefér :) A lényeg, hogy jól kezelhető maradjon a krémem állaga sok ápoló olajjal, és sok macerátummal. Nem kell annyi vaj csak az állag miatt, és nem kell annyira felmelegíteni, mint a méhviaszt, ami hazavághatja a macerátumot. Arckrémet terveztem készíteni olyan típusú problémás bőrre, aminek tuti főként hormonális oka van, így makacsul ellenáll minden ápolásnak (nem mellesleg túl vagyok már azon a koron, amikor kb. tökmindegy, mit ken magára az ember :) kell egy kis táplálás is).
Ettől függetlenül érdemes alacsony komedogén indexű olajokat választani, és az illóolajokkal is két irányból támadni: fertőtlenítsen, faggyútermelést szabályozzon, és befolyásolja a női működést. Ez a leírás pont illik a gerániumra és az ylang-ylangra, én is gyógyszerés-fitoterapeuta tanácsát kértem ki ebben. Kicsit még megspékeltem teafaolajjal is, biztos ami biztos. Nemrég kaptam vanilia abszolútot, aminek az illata valami csoda, ráadásul remek kiegészítője ennek a krémnek, ahogy Omar Anyu is nemrég mesélte nekünk. Készítettem máshoz körömvirág és kamilla macerátumot is olívaolajban, amit végre tudok az arcápolásban is hasznosítani, így mindkettőből került a gélbe. A jojoba olaj jót tesz a problémás bőrnek: nyugtatja, sebgyógyít, nem szárít és nem zsírosít. A mangóvaj a sheavaj kevésbé allergén testvére, a babassu pedig a kókuszé, aki nem tömíti el a pórusokat. A neem olaj természetesen kihagyhatatlan, de csak finoman adagoltam, mert egész nap szagolni egy kicsit erős lenne. :) Az E-vitaminról ne feledkezz meg! Nagyon kellemes, puha lett a bőröm ettől a géltől, nem zsíros(abb, mint egyébként :( ...), és tényleg könnyen kezelhető az állaga.

Oil gel with cera bellina 
This gel was created for problematic skin. Oils: chamomile and calendula infused olive oil, mango butter, jojoba, babassu and neem oil, with vitamin E. EOs: geranium, ylang-ylang, teatree, and a hint of vanilla absolute.