A múltkori kézmosó szappanok nagyon jól vizsgáztak nálam, ezért úgy gondoltam, valami hasonlót alkotok újra. Szaporodtak az új öntőformámból is a gombok, amik egy Alphonse Mucha hangulatú női fejet ábrázoltak. Egyeztettem a főnökkel (a húgommal), hogy ezek elfogadhatók a Waldorf szellemiség számára is, ezért belőlük készült az új kézmosó szappan. Egyéb okokból egy nagyobb adag masszát kellett készítenem, viszonylag gyorsan, így a HP mellett döntöttem. Az összetétel rém szimpla: olíva, kókusz, disznózsír egyenlő arányban. Tudom, rettentően hajaz a népszerű kezdő receptre, az olíva-kókusz-pálma-napraforgó négyesre, de pálmazsírt ugye elvből nem használok, az itthon kapható átlagos napraforgó olajoktól pedig áll a hátamon a szőr. Szinte mindenem űrsebességgel avasodott tőlük, évek óta messziről kerülöm. Persze a hidegen sajtoltat még nem próbáltam, talán az megváltoztatja a véleményemet. Mivel a HP változatlanul nem a barátom, nátrium laktáttal próbáltam kezelhetőbbé tenni, no meg kicsit jobb állagúvá.
Szóval ezt az egyszerű alapot kevés tejszínnel bolondítottam meg, és kurkumával színeztem. Nem is akármilyennel: Tulitól kaptunk tunéziai kurkumát ajándékba. Nem vagyok egy fűszerguru, így fogalmam sincs, hogy ételben mennyire más, mint az itthoniak, de azt rögtön láttam, hogy szappanban nagyon más lesz. A kurkuma, mint színező, ha nem vigyáz az ember, barackos narancsos színből könnyen sárgába fakul, és magas pH mellett is csak élénk narancsos. Ez viszont konkrétan tök vörös volt a lúgban is, a masszában is, és a pH csökkenésével sem fakult ki, viszont inkább drappos, mint sárgás narancsba hajlik. Nincs annyira porrá őrölve, így számíthatunk megmaradó színes pöttyökre, de kit izgat! :) Kicsit a szokásokat megtörve illatolajat használtam, egy Baba nevűt. Még nem döntöttem el, hova tegyem ezt az illatot, de majd elmondom a ha sikerült. Kis kezekbe való kis tallérok :)
Kindergarten Spring Fairy soaps
These mini soaps are made of olive, coconut oil and lard. Additives are cream and sodium lactate (since it is a HP), coloured with turmeric that I received from Tunisia. Scented with a fragrance oil named Baby.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése