2013. október 23.

Pálmaolaj dilemma

Bevallom, nem vagyok híve a "mindenáron zöldek, haladók, biók, stb-k vagyunk" vonalnak. Sőt kifejezetten rossz néven tudom venni azokat a túlkapásokat, amiket ilyen zászlót lobogtatva, az ember jóérzésébe, sőt akár önbecsülésébe gyalogolva követnek el. Senki sem szereti, ha az orra alá dörgölik, hogy az ő gyereke szelet rántott húsa miatt éheznek más gyerekek Afrikában. Főleg azért nem, mert nem igaz. Nem szeretjük, ha az értékrendünket, számunkra fontos dolgokat megkérdőjelezik igaztalan dolgokra hivatkozva. Ahogy csontváz gyerekeket, megkínzott állatokat sem szeretek nézegetni, amikor el nem ítélhető módon néha végigszaladok a fészbúkon. Legalább olyan betegesnek tartom azt, aki azon érez kéjes örömöt, hogy ilyenekkel sokkolja a cicafotókra, csokis babákra, változó mértékben szellemes fotókra vágyókat. Azt is be kell vallanom, hogy nem izgatott annyira ez az esőerdő kérdés sem, amikor pálmavajat vettem a szappanjaimhoz. Nem hiszem, hogy egy fánál többnek a termését használtam volna el eddig, annyi pedig bármelyik törzsi indián kertjében elnőddögélhet. Viszont annak a szerencsétlen orángutánnak a képe annyiszor úszott be elém az elmúlt napokban, és annyiszor szorította össze a szívemet, hogy csak elkezdett gyötörni a bűntudat. Ezt jól csináltátok! Egy-két négyzetméternyi sűrű bozótot tele undorítónál undorítóbb bogarakkal, amennyiért személyesen én felelhetnék, most sem érzek veszteségnek egy cseppet sem. Majom vére viszont ne száradjon az én lelkemen, elvégre én is az volnék :) (Nem, vega azért nem leszek, az teljesen más kérdés ebben a megvilágításban.) Szóval az elhatározásom úgy szól, hogy azt a kevés, amúgy kiváló minőségű pálmaolajat, ami itthon van még elhasználom, mégse a kukáért görbüljön a majom szőre szála. Aztán én is rém trendi módon pálmaolaj-mentes leszek. Ez talán már az év végével sikerülhet. A feladatát átveheti sok más, még jobb hatású zsír és vaj is a szappanjaimban. Ámen

http://www.greenfo.hu/hirek/2013/10/15/napi-6-12-orangutan-pusztul-el-a-palmaolaj-miatt

5 megjegyzés:

  1. Ezt is olvastad?
    http://www.greenfo.hu/hirek/2013/09/09/a-palmaolaj-biodizel-europa-legkarosabb-biouzemanyaga

    Az egyik reklámszlogen: "Nálunk vásárolj, mert mi bio üzemanyagot használunk!", másik reklámszlogen: "A mi termékünket vedd meg drágábban, mert mi nem teszünk bele pálmaolajat!"... Nem vicc, hogy a pálmaolaj kereslet a biodízel miatt ugrott meg drasztikusan? Egyik kezünkkel védjük a természetet (látszólag), míg a másikkal romboljuk? És még mondja valaki, hogy a környezetvédelem nem az egyik legnagyobb biznisz! Szerintem egységesen az ipari termelésre és a kapitalista profitorientált gazdaságra kéne nemet mondani, amit csak lehet megtermelni magunknak, vagy kisgazdaságokból vásárolni.

    Omar Anyu

    VálaszTörlés
  2. Tudom, tudom! Nem az én egy fám fogja megváltani a világot. És a legőszintébben értek egyet a fenti véleményeddel! Tényleg az a helyzet, hogy azokkal a képekkel nem az elmémre, hanem az érzelmeimre gyakoroltak nyomást, sikerrel.

    VálaszTörlés
  3. Végül is sok kicsi sokra megy, ebben igazad van! Ha azonban nem pálmát termelnek, akkor majd fognak helyette mást, ha előbbire megszűnik a kereslet- ez az igazság. Szóval itt valami nagyszabású ipar ellenes lázadásra lenne szükség. Azon persze még nem gondolkoztam, hogy tudnék-e ősember mód élni.... :):):) Csak jár a szám, mi? :):):) Egyébként nagyon sokat gondolkozom pont ezen a témán, engem sem hagy aludni...

    Omar Anyu

    VálaszTörlés
  4. Szia Em! Úgy látom, te pont abban a cipőben jársz, mint én! Én szeretem a természetet, és a magam csóró és szerény módján próbálom is védeni, de a mai kor és a ma embere olyan ellentmondásos tényekkel érvvel hol az egyik, hol a másik dologgal szemben, hogy már magam is összezavarodtam. Úgy gondolom, hogy mindennek a magyarázata az emberi primitívség. Szerintem mind a zöldek véleménye, mind pedig a velük szembeni ellenérvek is helytállóak a legtöbb esetben, mégsincs meg az összhang, mert sosem közösen akarjuk megoldani a problémát. Sajnos a pénz a Föld utolsó élő emberének is fontosabb lesz, minthogy elismerje, közösen kellett volna. Örülök, hogy van más is, aki próbálkozik, én is ezt teszem. Próbálom kerülni a pálmaolajjal készült termékek vásárlását. Örülök, hogy te is ezt teszed! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, a sok kicsi sokra megy talán közhelyes válasz lenne. De van itt egy jobb: "Ha azt hiszed, hogy túl kicsi vagy ahhoz, hogy valamit befolyásolj, akkor próbálj meg aludni, miközben egy szúnyog van a szobádban." Dalai Láma

      Törlés