Sajnos az Embert elég nehéz rávenni erre a natúr dologra. Azt már elértem, hogy nem vesz szappant, bár minden alkalommal megáll a boltban a polc előtt, és vigyorogva megkérdezi, nem kell-e venni? Néha meg tudom kenni az arcát pakolásokkal, ezt még kedveli is. Szerettem volna valahogy kiváltani a szinte mindennapi samponhasználata vegyszereit is. Az nem volt kérdés, hogy nem lesz hajlandó a szappanos-ecetes macerára. Aztán a Lukrécián találtam egy egyszerű samponreceptet. Ebből a mosódiót, a csalánt, egy kis hennát és a teafaolajat vettem át. Muszáj volt egy kis gélesítőt tennem bele, mert panaszkodott az állagra. Cserébe viszont elfogadja. Nem habzik veszettül, mint a gyári cuccok, de tagadhatatlanul szép, fényes tőle a haja (bár ez jobbára csak engem izgat).
Én pedig végre beadtam a derekam a mosódiós mosásnak. A sok előnye közül az ember számára most is csak az ára az egyetlen értelmezhető tulajdonság. Az öblítőt az Ember mindig utálta, én pedig a kemény ruhákat, úgyhogy ha nem lódult meg véletlenül az ecetes üveg, nem volt a használata ellen eddig sem kifogása. A mosódió egyetlen hátránya, hogy tényleg büdi egy kicsit, így valami minimális illatosítás kell utána. Ebben viszont az a jó, hogy mindig olyan illatban teregetek, amihez épp kedvem van. Az itthon felgyűlt jelentős mennyiségű illóolajok bármelyikéből elég 3-4 csepp az ecethez az öblítő tartályba. A kencéimben előszeretettel használok pálmarózsaolajat, amit nagyon kedvel az Ember. Ma ez volt a soros a mosásban is (célszerű nyugtató, kímélő illóolajat választani az egész napos bőrön viseléshez). Nálunk a teregetés közös program, ha csak el nem bambul egy focimeccsen annyira, hogy nem hallja meg a ruhák lobogását. A napi sikerélmény az volt, hogy egyébként nem túl hatékony orra ellenére felismerte a kedvenc illatát.
Haladunk, haladunk...
Forrás: Lukrécia kencéi, Mosódió praktikák
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése