2020. július 26.

Szivárvány szappan

Igen, a Pride hónapra készült. Mert a világ szebb helyein nem csak napokat, de egész hónapot szentelnek az ügynek, ehhez hasonló ajándékokkal szegélyezve. Én nem készülök nagyívű eszmefuttatással, csak ezzel a jelképes aprósággal. A fanyalgók pedig most nyugodtan ellapozhatnak. Legfeljebb lemaradnak arról, amiért idekattintottak, hisz máris mesélek a szappanról :) Épp az hozta meg a kedvet, hogy az aktuális ombre és one pot wonder technikák közt már érkeztek a Pride szezon művei is.
És most nagyon nagyon megkívántam én is ezt a szép színkavalkádot, és persze az ügy ilyen formában történő közvetítése is vonzott. A hét színű verziót választottam, mert nekem így szebbek a színek és az átmenetek. Szerettem volna nem túlzottan alap masszát használni, ami csak a dizájnról szól, mert az nem én vagyok. Ezért tettem bele fehér agyagot és tejsavót, utóbbi miatt kicsit izgultam is, hogy ne sárgítsa ki a színeket, de nem tette :) Az alap pedig kókusz-olíva-szója-shea-ricinus. Az illatokkal muszáj volt óvatosnak lennem, mert a hét szín önmagában is jól viselkedő masszát igényel.
De ha a folyamatot mindössze két edénnyel szeretném megoldani, akkor aztán különösen kell idő a pepecselésre. De megoldottam :) Az egyik edényben volt a színtelen alap, a másikban pedig az egymásba alakuló színek jöttek sorban, amik így nem zavarták egymást. Nem csak a mosogatás, de a pazarlás miatt is utálom a sok kancsós módszert. Szóval egy unisex, sokszínű illatot gondoltam ki, ami szerencsére a jól viselkedés kritériumának is megfelelt: menta, narancs és rózsafa izgalmas keveréke. Friss, citrusos, édes és virágos, épp oly vidám, mint a színkavalkád maga.

Rainbow soap for Pride month
I chose the seven colour version, because the colours and transitions are much lovelier for me.
The base is coconut-olive-soybean-shea butter-castor oils, white kaolin clay and whey. The latter behaved well, happily didn't turn my colours to yellowish. A good scent was essential, since I wanted to work with only two pots. I have created a unisex, diverse composition: mint-orange-rosewood EOs, that behaves very well. I love this festive, happy soap :)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése