Tudom, tudom, sok lesz mostanában a pigment, főleg ahhoz képest, hogy a szívemhez a tiszta természetes áll közel. De néha ugye ilyen is kell, és amikor a legókat tervezgettem, kipattant a fejemből az isteni szikra. A legkedvesebb pigmentjeimből mindjárt leveleket is öntöttem, később vettem csak észre, hogy a minta videó gazdája nagyon hasonló színeket választott :) A szappan teteje így már adott volt, de a belsejének is új dolgot szántam.
Már megint Amy challenge clubja ihletett meg, meglepetésre ismét fáziskéséssel. Ezúttal a Clyde Slide technikát szerettem volna kipróbálni ennek a videónak a segítségével. Az ilyen típusú technikákat főként szimmetrikusan, és lehetőleg valamennyi vágási felületet megmutatva szokták fotózni, hisz épp az volna a pláne benne, hogy minden egyes darab teljesen egyedi. Ezért most tőlem is a szokásosnál több képet fogtok kapni. :)
Úgy terveztem, hogy minél kevesebb titándioxidot használok, lehetőleg csak a fehéren maradó részekben, így muszáj volt az olajok közül a legfehérebbekre szorítkoznom. Az adalékoktól épp az előbb vázolt okból viszont most muszáj volt eltekintenem. No nem mintha ettől nem lenne nagyon guszta, krémesen habzó és kíméletes a kombináció: disznózsír, kókuszolaj, sheavaj, babassu vaj, ricinusolaj (káliszappan formájában), 10% SF-tel. Épp ennek a szappannak a kapcsán jutott eszembe, hogy mostanában annyira szeretem a disznózsírt, hogy akár át is keresztelhetném magam Emszappanról Emse szappanra... :)
Morfondíroztam valami hivalkodó illatolajon is, ha már ilyen látványt tervezek, de féltem attól, hogy elszíneződne, vagy hirtelen megkötne a masszám. Mivel a levelekben már úgyis volt kubeba olaj, ami általában jól is viselkedik, őt választottam, megbolondítva a hasonlóan jó tulajdonságú rózsafaolajjal. Persze azért ennyi kemény olajjal meggyűlt a bajom. Kicsit gyorsabban kötött a masszám, mint kellett volna, pedig ezt a mintát is jó hígan kell önteni. Ettől függetlenül így is nagyon szép lett, azon kevés darabok egyike, amit az Ember önként is megdicsér. Remélem, nektek is szemet gyönyörködtető!
Enchanted forest
This is a Clyde Slide technique with a too thick soap, but it's beautiful anyway. I wanted to use as little TD as possible, only in the white parts, so I needed white oils: lard, coconut oil, shea butter, babassu and castor oil (castor was added as KOH soap). These hard oils have set up too fastly because my EOs are known to be well behaving scents. I have used litsea cubeba and rosewood EOs. No additives this time to avoid discoloration. I hope you like it :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése