Kicsit off, de mindenképp meg kell osztanom ezt az ötletet. Szerettem volna a kedvesem betegségét egy kis csodatévő kurkumával enyhíteni. Mostanában több okból is ez az egyik sláger a fejemben, de erről majd később, máskor mesélek. Hogy miért is várok tőle csodát?
"A kurkumin (sárga festékanyag) erős antioxidáns, terápiás alkalmazása nagyon hasonló számos bioflavonoidéhoz, hatékony gyulladáscsökkentő, antikarcinogén (daganatellenes), antibakteriális, antivirális (vírusölő), antimikrobás, immunstimuláló vegyület... Növeli a májban és egyéb szövetekben a glutationszintet. A glutationt, vagy rövidebben GsH-t, melyet a tudósok gyakran csak a test természetes gyógyító anyagaként tisztelnek... A kurkumin gátolja a fájdalommal kapcsolatos, prosztaglandinoknak nevezett anyagok szintézisét a szervezetben..."
Persze először megpróbáltam, magamat meghazudtolva(!) először megkérdezni, hogy hajlandó lenne-e naponta egy pici kurkumát megenni, mondjuk pasztilla formában. Meglepetésre nemet mondott, amibe én, szintén meglepetésre, nem tudtam belenyugodni. Gondolkodtam, hogyan is rejtsem el, kapszulát ugye nem veszünk, mert drága, és ki tudja, mi van még benne fölöslegesen. Ekkor jött a nagy ötlet, hát a CSOKI! Ha a chilis csoki ízlett neki, akkor várhatóan nem fog elzárkózni a fűszerestől. Kicsit tompítandó az ízt, arra gondoltam, teszek bele kávét is. Ennek a kettőnek biztosan nem tud ellenállni. Hogy itt jönne a neheze? Házi bonbonokat készíteni, ha lehet, még nagyobb őrület mostanában, mint a szappanozás. De én nem akartam túlbonyolítani, formára költeni(!), hisz épp az ízek összedolgozása a lényeg. Íme a recept:
- egy tábla minőségi étcsoki (mindketten azt szeretjük)
- a csoki fajtájától függően 2-5 dkg vaj
(- esetleg cukor)
- egy evőkanál holland kakaópor
- egy csomag kurkuma (megbízható forrásból, kb. 20g)
- annyi kávéskanálnyi instant kávé, ahány "adagot" tervezünk
Utóbbi a csokikockák számából kikövetkeztethető. Először a vajat olvasztjuk meg vízfürdőn. Az egyetlen, amit el kell tanulnunk a bonbonozóktól, hogy a csokit nem szabad túlmelegíteni, mert visszafordíthatatlanul összecsomósodik. A következő lépés a fűszer és a kávé hozzáadása, és végül a csokié. Az intenzív ízanyagok miatt figyeljünk a minél gondosabb keverésre, de ne sokáig bíbelődjünk az előbb leírt hatást elkerülendő. Végül egy kiskanállal a masszából halmokat pakolunk egy sütőpapírra. Ezeket hűtőben jól megdermesztjük, majd a kakaóporba forgatjuk Már csak valami személyre szabott, újrahasznosítható díszdoboz kell, és készen is van a névnapi ajándék. A koffeintartalommal vigyázzunk, mi például mindketten kerüljük a délutáni kávézást. Így lett reggeli a kávé-csoki-kurkuma.
Hál' istennek ízlik neki! :)
(Forrás: AntalVali.com)
2013. március 23.
2013. március 10.
Kívánságlista
Azt mondtam valamelyik nap a lányoknak a munkahelyemen, hogy egyet mindenki kívánhat. Volt aki már korábban megtette, ő kapott is kézkrémet, meg szappanokat is.
Most egyikük körömágy ápoló olajat kért, majd ezen felbuzdulva egy másikuk is. Került bele szőlőmagolaj, mandulaolaj, ricinusolaj, jojobaolaj, kakaóvaj, méhviasz, természetesen minden bio, vagy hidegen sajtolt, így E-vitamint kaptak avasodás ellen. Van még benne méz, levendulaolaj, citromolaj, és cetilalkohol, hogy könnyebben beszívódjon. Kellemes illatú, meleg árnyalatú balzsam lett.
(Forrás: Lukrécia kencéi.hu, több szerzőtől gyűjtött ihlet)
A másik kívánság egy arckrém, ez nehezebb dió, nem azért, mert már nem húszéves a megrendelő, hanem mert az a fajta, aki szinte minden krémre pöttyökkel reagál. Az ötlet alapja szintén a fenti oldalon talált "nullás krém", amit muszáj volt kicsit átírnom, hogy olyan olajak is gazdagítsák, amik a "nemhúszéves" bőrt ápolják. Így az összetétel ez lett: jojobaolaj, avokádóolaj, sheavaj, vadrózsaolaj, ligetszépeolaj - ha nem is nulla, de alacsony valamennyiük komedogén indexe. A rózsaszín agyag az érzékeny bőrre való, ahogy a pálmarózsaolaj, és a levendulaolaj is. Biodinamikus tartósításról, gélesítőről, és könnyebb felszívódásról is gondoskodtam. Ezt a gyönyörű színt az indiai nők fiatalító csodaszere, a kurkuma adja.

2013. március 8.
Anticellulit csokis kávészappan
Az első gondolat a kávé volt: milyen tulajdonságai vannak? Radíroz, ha őrölve kerül a szappanba, stimulálja a keringést helyileg a bejutó koffein. És melyik az az olaj, ami segíti a hatóanyagok felszívódását és mélyebbre jutását? A szezámmagolaj, ami ráadásul bővelkedik tápanyagokban. Cserébe iszonyú zavaró szaga van önmagában, de ezt a kávé szerencsére megoldja. A habzást a pálmaolaj biztosítja, a gazdag ápolást az elmaradhatatlan olívaolaj, melyet extra tápláló hatású
szőlőmagolajjal egészítettem ki. De mivel is tudnám még jobban megtámogatni ezt a stimuláló, mélyen tisztító hatóanyagot? A Temple of Heaven Gunpowder egy minőségi zöldtea, mely méregtelenít és rugalmassá teszi a
bőrt, belőle készüljön főzet! A rozmaringolaj segíti a bőr keringését, így küzd a cellulitisz
(és az aknék) ellen. A kakaópor kiváló antioxidáns, nagyon gazdag
tápanyagokban, frissít és hidratál. Nem megvetendő az asszociatív jókedvfokozó hatása sem! Bár ezt a szappant narancsbőr ellen álmodtam meg, az egész
testet felfrissíti. Azt kérdezted először: "csokival a cellulitisz ellen, ez komoly?-" Most már ugye látod, hogy "-igen!"
Most néztem csak rá a dátumra! Ez az én igazi Nőnapi ajándékom nekünk!
Most néztem csak rá a dátumra! Ez az én igazi Nőnapi ajándékom nekünk!
Címkék:
antioxidáns,
cellulitisz,
kakaópor,
kávés szappan,
narancsbőr,
Nőnap,
olívaolaj,
rozmaringolaj,
szezámmagolaj,
szőlőmagolaj,
Temple of Heaven Gunpowder,
testradír,
zöldtea
2013. március 6.
A háziszappanosok mellett
Nem is igényel több hozzáfűznivalót! Olvassátok el, hogy miért sokkal jobbak a natúr szappanok a hangzatos, agyonreklámozott, méregdrága gyári termékeknél! Amikor a háziszappan készítője elkezd megtervezni egy szappant, az első dolog, amit megtesz, hogy átgondolja, mi az az összetevő, ami csábít (mert különleges az illata, vagy éppen természetes úton nehezen elérhető, szép színt ad, tartósít - bár nem tudjuk, hogy minek) de semmiképp nem használhatja, mert potenciálisan veszélyes tulajdonsággal bír. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ilyen alapanyaga nincs is otthon. Inkább lemondunk a hivalkodó bukéról és színekről, de nem engedünk a 100% tisztaságú természetes összetételből.
2013. március 2.
Idegen toll
Azért a cím, mert ez az első, és reményeim szerint az utolsó alkalom, hogy nem a saját kezem munkájáról írok, és még képet is lopok hozzá. A szappanosok vágyai netovábbja, minden receptek őse, a szépség forrása - legalábbis ezeket állítja róla az összes létező irodalom - az Aleppo szappan lesz a téma.
A feltételezett tények:
- Kleopátra és Zenóbia is ezt használta
- az első keményszappan, melyet írott források említenek.
Mindent tud, amire a bőrünknek és a hajunknak szüksége lehet. Ellenszere allergiának, ekcémának, érzékenységnek, pikkelysömörnek, késlelteti a bőr öregedését, visszaadja egészséges színét, rugalmasságát, megállítja a hajhullást, gyógyítja a gombás, korpás fejbőrt.
Kétezer éve ugyanúgy készítik Szíriában, kizárólag olívaolaj és babérolaj felhasználásával. Hagyományosan meleg eljárással állítják elő, és még kimondani is fáj: minimum egy, de akár 3-5 évig(!) is érlelik az eredetit. Ember legyen a talpán, aki ezt ki tudja várni, de ez a látvány megéri. Itt tudtok megnézni néhány lenyűgöző képet a gyártásról, további infókkal fűszerezve, itt pedig egy meghökkentő videót. Hát igen... nálunk jobbára lányok foglalkoznak ilyesmivel.
Addig bűvöltem a nevet, olvasgattam a receptet és a hatását, és nézegettem a képeket, amíg engem is utolért a szerelem. Úgy vettem észre, valamennyi szappan-blogger ugyanígy jár. :) Közös tulajdonsága ennek a kreatív közösségnek, hogy állandóan azon agyal mindenki, hogyan lehetne egy receptet feldobni, újragondolni. Szinte törvényszerű ezek után, hogy az Aleppo szappan is erre a sorsra jut. Oka ennek egyrészt az, hogy manapság inkább hideg eljárásban gondolkodunk, de legalább ekkora súllyal bír a babérolaj borsos ára. Nagyon elszántnak kell lenni, és nagyon tutira menni, hogy valaki az eredeti összetevőkkel dolgozzon. Egyszer én is biztosan így teszek, addig pedig előkészítettem és érlelem a felturbózott hamis verzió összetevőit.
(Források: Wikipedia, Lukrécia kencéi-Freya, kép: natur-lädchen.de)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)