A kellően sűrű folyékony szappant képző olajok, mint pl. az olíva legnagyobb átka, hogy van egy elnyomhatatlan, fura mellékszaga. Épp az állaga miatt jó nagy mennyiségre fel lehetett hígítani, viszont el kell használni, mert a megfelelő tartósítás még várat magára. (Megmértem a pH-ját: 8, ez elég gyenge védelem önmagában középtávon is.) Ezért egy részét Tabac és borsmenta illattal, almazöld árnyalatban szétosztottam a férfi rokonok közt. Egy kolléganőm panaszkodott, hogy ettől a szerintünk sem épp tökéletes illattól hányingere van. Nem vettem volna a lelkemre, hogy emiatt ne bújjon oda a párjához, ezért próbáltam oldani az émelyítő tónust borsmentával, és szerencsére sikerrel jártam. :) Gyakorlatilag mindenki rajong érte, aki kapott belőle, ami igazán nagy öröm, ha már nem osztoznak a szilárd szappanok iránti rajongásomban.
Ezt a masszát is kubeba illattal láttam el, és zöld ill. fuchsia pigmentekkel színeztem. Gondolom a tortabajnokok jobban ismerik a dolgot, nekem nem volt kézenfekvő a szükséges zselatinmennyiség. Ha kevés, nagyon szakadékony, lágy lesz, így erre a célra nem kell sajnálni az anyagot, és hiába hidegen keverős verziót vettem, kellett egy kis melegítés is. A végeredmény stabil, jó ruganyos zselé lett, ami szépen visszanyeri a formáját. A tartósításról itt is kell gondoskodni hosszú távon!
Még korábban elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy csak el kellene szappanosítani kecsketejet, csak úgy, játékból. No igen, ez lenne az igazi kecsketej szappan, ép persze, sokkal egyszerűbb lenne vajból készíteni, de úgy hol marad a játék?
Kértem is egy nagy üveggel, jó helyről, ami olyan finom volt, hogy szinte sajnáltam elpancsolni. Mivel imádok tejsavót használni, és arra úgysincs szükség a szappanosodáshoz, először megaltattam a tejet, és eltettem a savóját a mélyhűtőbe. A maradékot feltettem a gázra, és az egyik szappanklub bográcsos módszeréhez hasonlóan láttam neki. Még így jelentősen csökkentett folyadéktartalommal is elég nagy macera volt a folyamat.Update! A gyerekek rájöttek, hogy mire lehet még használni a zselészappant: kellő megdolgozás után kiválóan funkcionál takonylabdaként. Gyengébb idegzetű, a lakás állapotához a gyerekkor elmúltáig irreális reményeket fűző szülőknek nem ajánlott :)
Gelly soap and saponified goatmilk
Yes, that small, brownish ugly soap is exactly a goat milk soap. I mean it is really saponified goatmilk, and nothing else, just for fun. The other project is a liquid soap with good consistency and foaming potential and without unacceptable additives. And without that insuppressible smell that comes from those oils that make good consistency, like olive oil. So i've found it in rapeseed and ricebran oils. I made male and female scented liquid soaps, and some gelly soaps with gelatine.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése