2014. július 17.

Komedogén index, irritatív hatás és a problémás bőr

Két táblázattal is készültem Nektek, melyek a különböző természetes és laborban előállított kozmetikai összetevők komedogén indexét és irritatív hatásának mértékét foglalják össze. De előtte néhány gondolat:
Nekem problémás bőröm van, többek közt ez is vezetett a házi kozmetikumok tanulmányozásán keresztül szappankészítés világába. Persze hazabeszélek azzal, hogy egy jó szappan mennyivel többet ér, de gyakorlatilag tény, hogy a pattanásos bőr egyik legnagyobb ellensége a túlápolás. Minél többféle arcápolóval, arctisztítóval igyekszünk takarítani a pórusokat, azok annál jobban ellenállnak. Vagyis minél jobban szárítjuk a bőrünket, az annál több zsírt fog termelni. Ha ezt még gondosan le is fedjük (alapozóval, nem megfelelő krémekkel), akkor a leszárított hámsejtekkel együtt a zsír szépen bedugul. Ellenben ha egy megfelelően gyengéd, de mégis alaposan tisztító szappannal tisztítjuk, a házi szappanok sajátosságából adódóan nemhogy túlszárít, de a benne található el nem szappanosított olajok még ápolják is a bőrt. Arról mindenképp tegyünk le, hogy valaha is matt, tükörsima babapopsi lesz az arcunk. A zsíros, problémás bőr nagyjából egy órán át, vagyis a nap 4%-ában matt, onnantól enyhén fénylik. Én többek közt ezért szoktam rá a csak növényi olajokból, vajakból álló krém használatára. Otthon előállítani egy nem romlandó vizes alapú krémet macerás, és az én esetemben teljesen hasztalan, míg a minimális mennyiségű olaj, vaj és a szappan használata helyreállította a faggyútermelés egyensúlyát. A problémás bőr egyben érzékeny is, és az irritált bőr elveszíti védekező, regenerálódó képességét, így nehezebben gyógyul. A fentiek ismeretében nagyjából három szabályt fektethetünk le:
1, Kerüljük a túlápolást, vagyis az erősen szárító, netán alkoholos készítmények használatát.
2, Kerüljük a komedogén, tehát a pórusok eltömődését elősegítő összetevők használatát.
3, Kerüljük az irritatív anyagok használatát.
Ezeket persze nem szabad szentírásként kezelni. Rendkívül fontos, hogy magunk ismerjük meg a bőrünket. Ami az én pórusaimra csapást mér, lehet hogy a Te arcodnak áldás, és fordítva. Nem utolsó sorban számít az adott összetevő mennyisége is egy adott készítményben. Kísérletezés és türelem legyen a jelszavunk! ;)
A két táblázatom eredetijét itt és itt találjátok. Én egy lefordított és lerövidített verziót teszek közzé, melyet egyrészt az alapján válogattam, hogy milyen összetevőket használunk itthon házi kozmetikumainkban, másrészt mivel találkozunk leggyakrabban a bolti termékek hátoldalán. Utóbbiakat nem is álltam neki fordítgatni a felismerhetőség érdekében. Mellesleg bőven lett volna olyan, aminek nincs is magyar neve. Egyik kedvenc mondásom Chris Erskine-től: => 
Az első felsorolás csak a komedogén indexeket tartalmazza (nyisd meg a képet):
A második, némi ismétléssel ugyan, de az irritatív hatás mértékét is bemutatja:
Kellemes bogarászást!

Ui,: Ez épp a századik bejegyzésem, köszönöm az eddigi figyelmeteket. Tekintsétek ezt a gyűjteményt jubileumi ajándékként Tőlem Nektek. :) 

2 megjegyzés: