A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vonzás törvénye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vonzás törvénye. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 23.

Szeretnék

Réges-régen, egy másik blogban, mindig azt csináltam, hogy ha valamit nagyon szerettem volna, akkor azt leírtam egy bejegyzésben "szeretnék egy..." kezdettel, hátha működik ez a vonzás törvénye dolog. Néha be is jött, ki tudja, talán csak a Mikulás olvasta lelkesen a kívánságaimat, de a végeredmény a fontos.
Ezt most is ki szeretném próbálni, hátha még mindig működik a csoda, tehát:
Szeretnék egy illatos, keleti luxusszappant készíteni egyiptomi parfümolajjal, rózsaszín agyaggal és sheavajjal. Talán kurkumával teszem még különlegesebbé a színét.
Szeretnék egy spirulina algás szappant is, a többi összetevőt még megálmodom.
Szeretnék egy kökénytől és áfonyától lilán vöröslőt lányoknak, téli rosszkedv ellen.
Egy olyat, ami a körömvirág színét és erejét hordozza.
Szeneset, kávésat, tejeset, és még annyi félét!
És azt szeretném, hogy másoknak is annyi örömet okozzanak, mint nekem.