2016. április 5.

Bambuszliget II.


Amikor az első Bambuszliget készült, magam sem gondoltam, hogy lesz ismétlése, főleg, hogy ennyire átdolgozva. Az új gondolat úgy született, hogy Kingával a közös szappanozós délután egyik programpontjaként odakuporodtunk az illó- és illatolajos fiók mellé, és az egészet végigszagoltuk. Előtte, amíg magyaráztam neki a recept összeállítás alapjait, felcsillant a szeme a 20% SF-tel készült tiszta kókusz szappanon. Amikor elértünk a fiókban a rizsvirág illatolajhoz, és közölte, hogy neki olyan illatú szappan kell, már kezdett bennem kialakulni a kép. Ami maradt: az illat, a bambusz selyem, és a színvilág.
Ami új: ezúttal nem a múltkori hivalkodó összetétellel készült, hanem tisztán kókuszolajból, kókuszkrémmel megbolondítva. Így, hogy csak növényi rostokkal és növényi tejfélével készült, maradt a vegán vonal is. Voltak mintázási terveim, és a múltkorról úgy emlékeztem, hogy ez az illatolaj gyorsít, ezért nagyon híg szalagfázisig kevertem csak a masszát. Ezek után úgy alakult, hogy mégsem akart megfelelő tempóban sűrűsödni, így az eredeti mintától el kellett tekintenem. Helyette ilyen szép tulipán sikeredett, amit kicsit sem bánok.
A tetejének a megmunkálása viszont már pont úgy alakult, ahogy terveztem. Így a tulipános szappan ilyen helyes kis szívekkel lett megkoronázva. Ja, és kipróbáltam az új sütipecsételő készletemet is. :) Bájos is, illatos is, habzik, mint az őrült, és krémesen ápol. Valamiért a fényképezőgép mégsem kedvelte.
Természetes fényben nagyon szép, élénk képeket tudtam készíteni róla, de a lightboxban a világért sem akarta az igazságot. Nemcsak a hangulatot nem sikerült létrehoznom, de komoly minőségi problémái is voltak minden képnek. Ez a maximum, amit ki tudtam hozni belőle, ezért inkább nézzétek a kissé zsúfolt, de annál élénkebb képeket. Igazi tavaszi hangulat, illik az időhöz! :)

Bamboo grove again

This is a remake of an earlier design soap (here). I have used the same fragrance oil (riceflower), the same colours and bamboo silk in both. What is new is the oil combination: this time I have used simple coconut oil with 20% SF, and some extra coconut cream.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése